Simon Attila: Botrányos, hogy még ma is Beneš-dekrétumokra hivatkoznak

Simon Attila: Botrányos, hogy még ma is Beneš-dekrétumokra hivatkoznak

Simon Attila történész, a Fórum Kisebbségkutató Intézet vezetője (Fotó: Somogyi Tibor/Új Szó)

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2020-ban elmarasztalta Szlovákiát egy Beneš-dekrétumokat érintő ügyben. A D4-es autópálya alatti telkek miatt szintén több eljárás van folyamatban, a Szlovák Földalap ugyanis a dekrétumokra hivatkozva akarja bevégezni az érintett telkek elkobzását. Simon Attila történészt a dekrétumok történelmi hátteréről, a múltbeli sérelmek feldolgozásáról, illetve a beneši törvények rendezésének lehetőségéről kérdeztük.

– Egy évvel ezelőtt az Európai Parlament felszólította az Európai Bizottságot, hogy kezdeményezzen mélyreható vizsgálatot a Beneš-dekrétumok eltörlésére irányuló petíciók kérdésében. Az uniós intézmény azonban állásfoglalásában kimondta, a Beneš-dekrétumok történelmi jogszabályok, melyeket a korábbi Csehszlovákia hatóságai hoztak az uniós csatlakozás előtt, és már nincs ellentétes joghatásuk az uniós joggal. Történészként hogy látja, mi lenne a helyes lépés a beneši törvények kérdésében?
– A történész alapvetően a múlttal foglalkozik. Történészként nehezen tudok állást foglalni abban, hogy a jelenben mi lenne a helyes lépés. Úgy látom, a Beneš-dekrétumok a mindennapi életünket nem befolyásolják. Megvan az állampolgárságom, lehet vagyonom, használhatom az anyanyelvem, nem kell elhagynom a szülőföldem. Ebből a szempontból nem érzem élőnek ezeket a jogszabályokat. Azt persze a földelkobzások kapcsán magam is látom, hogy a szlovák állam bíróságai még ma is hivatkoznak ezekre a jogszabályokra. Ez botrányos, ezért azt, hogy jogi szempontból milyen hatásuk van, jogászoktól kell megkérdezni. Rájuk vár az is, hogy megoldják ezt a problémát.

– A második világháború után az európai országoknak szembe kellett nézniük a történtekkel. Mennyire sikerült ez a magyaroknak?
– A történelmi sérelmek feldolgozása minden nemzet számára nehéz feladat. Vannak európai nemzetek, melyek ezt jobban megoldották, s vannak, amelyek kevésbé. A legjobb példa mindenképp a német-francia ellentétek feldolgozása. A második világháború után nagyon komoly program indult, s ami fontos, hogy aktív részt vállalt benne a politika is. Gondoljunk Konrad Adenauer és Charles de Gaulle szerepére. A megbékélésben partner volt a két ország társadalma is, mert úgy érezték, hogy szükség van rá. A németek komolyan szembe tudtak nézni a náci múltjukkal is, és fel tudták dolgozni a holokauszt kérdését is. Ha megnézzük, a kelet-közép-európai társadalmakban az egymással szembeni sérelmeink nincsenek feldolgozva – akár magyar–szlovák viszonyban, akár magyar–román viszonyban sem. Nem tudtunk szembenézni azokkal a hibákkal sem, amelyeket mi követtünk el. A magyar köztudatban például nincs feldolgozva a magyar zsidóság holokausztja sem, ebben nagyon le vagyunk maradva.

• Mi történt a magyarokkal Szlovákia területén a háború után?
• Hányan jelentkezhetnének, ha szóba kerülne egy kárpótlás?
• Milyen szinten vannak feldolgozva az 1945 utáni események?
• Közelebb kerülhet egymáshoz a két fél álláspontja?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!