„A Stockholm-szindrómás magyar társadalom önjelölt áldozata a tekintélyuralmi államnak”

Ha volt az elmúlt időszakban olyan jelenség, ami kihatott az egész társadalomra, az bizonyosan az inflációs és gazdasági válság nyomán érkező elszegényedés, amiről hónapról hónapra érkeztek az elkeserítő statisztikák. Mégis, a magyar ember még az egyre reménytelenebb élethelyzete ellenére sem vonul tömegesen az utcára, sőt még a politikai erőviszonyok sem változtak érdemben. Már a saját sorsunk sem érdekel bennünket? Bretter Zoltán filozófus-politológus elemzése.

Van ebben az országban pár millió ember, aki sem anyagi helyzetének romlását, sem a liberális demokráciák jogi és morális alapjainak szétverését, sem a hivatalok túlkapásait nem kéri számon a hatalmon, ellenben elfogadja a tekintélyuralmi államot. Sem a szerteágazó korrupciót, sem az érdemtelen meggazdagodást, a Lölő-jelenséget és urizálást, horribile dictu, az etnikai diszkriminációt, a hajléktalanok, a homoszexuálisok, a nők, a civil szervezetek üldözését nem akarja észrevenni, illetve lelkesen, az intolerancia gőgjétől feszítve mentegeti. Szűk körben lázong az egészségügy, az oktatás színvonala és tartalma ellen, miközben tanár-, diák-, egészségügyi-tüntetések főrendőri felvezetés mellett halnak el.

Csöndben kaparnak a kurták. Ősi magyar, és általában a kelet- és közép-európai, szegény és fejlődésükben megkésett országok tapasztalata, hogy társadalmi dilemmáinkat célszerűbb saját szűk egzisztenciánk keretében megoldani, amolyan „okosba”. A száj nem beszédre, hanem tömésre való, és akkor a fej megússza épségben.

• Stockholm-szindrómás a magyar társadalom?
• Hogy sétál csapdába az ellenzék?

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap 2023-as karácsonyi dupla számában találja. Vegye meg január 4-ig kapható nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!