Adrien Brody viszi el a hátán A brutalistát
Adrien Brody és Felicity Jones A brutalista című filmben

Kifejezetten tartottam A brutalistától az elmúlt hónapok kritikáit olvasva. Nem mintha első hallásra lázba hozott volna a történet. A fogadtatás annál inkább. Brady Corbet-é az a fajta produkció, amelyet a híre ad el széles tömegeknek. Elegendő a siker egy rangos fesztiválon, a többi meg már jön magától. Nem mintha ne tették volna valóban oda magukat az alkotók. Csak mégis: életrajzi film egy fiktív magyar építész amerikai sikereiről? Magyar bevándorlók küzdelme az őket felemelő, de közben le is néző közeggel? Asztal melletti társalgás arról, hogyan kell ejteni az Erzsébet nevet, meg viták a tervbe vett monstre épületnél arról, ki szólhat bele a munkába? Ha így végigmennénk A brutalista jelenetein, kétségkívül nem korbácsolnánk fel az érdeklődést.

Összességében nézve mégis pozitívan csalódtam magam is. Részben azt kaptam, amit vártam, ennek ellenére – aggodalmaimmal szemben – nem éreztem kínszenvedésnek a maratoni, három és fél órás játékidőt. És nem csupán azért, mert negyedórás szünettel megszakították azt a két részre bontott történet közepén. Amely mellesleg valóban ügyes megoldás: nemcsak határt von az első és második rész között, de a néző felfrissülve is veti bele magát a folytatásba. Akadnak olyan hosszú filmek – az elmúlt évekből például a Mű szerző nélkül –, amelyeket egyben érdemes végigülni, de A brutalista nem ilyen.

Erről is olvashata  cikkben:
• Mitől működik a film?
• Mi a nagy erénye?
• Miért nem lesz meglepő, ha jópár Oscar-díjat bezsebel?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a
Magyar Hang hetilap január 23-ig kapható 2025/3. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!