Célkeresztben a menekülő művészvilág

Célkeresztben a menekülő művészvilág

Ivan Urgant a Kremlben a 2018 -as oroszországi labdarúgó-világbajnokság csoportjainak sorsolásán 2017. december 1-jén. Kiesett a pikszisből (Fotó: Reuters/Kai Pfaffenbach)

Miközben az orosz celebek körében és a művészvilágban érezhető az elégedetlenség a háborúval szemben, addig a társadalom döntő többsége továbbra is támogatja a hivatalosan csak „különleges katonai műveletnek” nevezett ukrajnai inváziót. Olyannyira, hogy a patrióta érzések felhevülése közepette a hazájukat most elhagyó egykori kedvenceitől is elfordul.

Háború ide, háború oda – vagy éppen ezért –, most az ismert rendező és a televíziós sztárműsorvezető virtuális csörtéje „tartja lázban” a nagyérdeműt Oroszországban. A moszkvai művész színház (MHAT) egykori művészeti vezetője, a lelkes patrióta Eduard Bojakov a közösségi médiában támadt rá „a hazát nehéz helyzetében elhagyó” showmanre, Ivan Urgantra, akinek szerinte nincs joga hazafinak neveztetnie magát. A rendező ezzel arra utalt, hogy az ismert tévés a háború kirobbanása után elhagyta Oroszországot. Ezen a lépésén sokan megütköztek, s csak olaj lett a tűzre, hogy a helyzet lecsillapodása után csendben Moszkvába visszatérő Urgantot az újra fellángoló vitában Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő nagy hazafinak nevezte.

Bojakov azonban nem érte be a történet felidézésével. Felháborodásában egy, a háború szimbólumává vált Z betűkkel ékesített égő tankokat mutató, Urgantnak tulajdonított klipet felemlegetve megfenyegette a tévést, ha legközelebb összefutnak, arcul köpi.

• Kiket ért még utol a népharag?
• Mit gondol most az orosz társadalom Putyin akciójáról?
• Hogy áll most Vlagyimir Putyin támogatottsága?

A teljes cikket a Magyar Hang május 13-án megjelent, 2022/20. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!