Csernobil nem ok volt, hanem okozat, legfeljebb szimbólum

Ördög tudja, hogy mérföldkövekre miért vágyik annyira az ember. Nem is személyesekre – bár azokra is, ám ez ennek a szövegnek nem témája –, hanem globálisakra, vagy ha úgy tetszik: történelmiekre. Nem kizárt, hogy az ördögön kívül tudja ezt más is, a vonatkozó munkákat azonban, ha vannak, sajnos nem ismerem.

Így magamban okoskodok: azáltal, hogy szakaszolhatóvá lesz az életünk nagyszabású és jelentőségteljes események által, talán izgalmasabbnak, fontosabbnak vagy akár hosszabbnak is tűnhet. Már amennyiben nem pusztít el bennünket a mérföldkövek valamelyike. Hiszen többnyire mindegyik áldozatokkal jár, és csak akkor tudunk emlékezni rájuk, ha a túlélők közé szerencséltetik tartoznunk. Kizárólag így vehetünk részt a folyamatban – szerény eszközeinkkel –, melynek során ezek a különleges pillanatok mítoszokká híznak. Ez már társas tevékenység, sok millió ember igyekezete és emlékezete alkotja meg együttesen az új minőséget.

Bő fél évszázad leélésének tapasztalatait aktuálisan összegezve négy mitikus mérföldkövet tarthatok számon. A csernobili atomerőmű-balesetet 1986 áprilisából; a rendszerváltást a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójáról; a World Trade Center-merényletet 2001. szeptember 11-éről; a koronavírus-járványt a jelen időből.

Erről is olvashat még a cikkben:
• Álltunk a borovkai laktanya udvarán egy április végi estén, a fehérorosz erdők mélyén, felsorakozva katonásan, és akkor elmondták: rendkívüli esemény
• Csernobil nem ok volt, hanem okozat
• A hetvenes–nyolcvanas évekre a Szovjetunió már nem a gonosz birodalma volt, hanem elsősorban a hazugságé, másodsorban a tolvajlásé
• A nyugati ember szívesen rémüldözik a katasztrófák láttán, és rettegni is szeret

A teljes cikket a Magyar Hang május 7-én megjelent, 2021/19. számában, az Időgép mellékletben olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!