„Hajléktalan kutya, fogd be a pofád!” – Csicskáztatott áldozatok mesélték el történetüket

Idén nyáron egy nő holttestét dobták ki az út mellé Aszód közelében. Az esetről szóló tudósításokból kiderült: a nőt korábban egy társaság dolgoztatta, majd miután halálra kínozták, így szabadultak meg tőle. Az eset ismét rávilágított az emberkereskedelem honi helyzetére. Senki sem tudja pontosan, hány áldozata van Magyarországon az emberkereskedelemnek, de a szakemberek szerint a közvetlen veszélyeztetettek száma a százezret közelítheti. A csicskáztatásnak, amely főleg férfiakat érint, akár ötvenezer, a prostitúcióra kényszerítésnek több tízezer áldozata lehet. Mégis alig tudni róluk valamit.

Akik túlélik a csicskáztatással, prostitúcióra kényszerítéssel járó gyötrelmeket, nem szívesen beszélnek arról, miken mentek keresztül. Nemcsak azért, mert nem akarják újra átélni a borzalmakat, hanem mert a magyar lakosság jelentős része többé-kevésbé őket hibáztatja sorsuk alakulásáért. Sebestyén Árpád krízis-szakpszichológus arra hívja fel a figyelmet, hogy egy nemrégiben végzett felmérésből kiderült: a lakosság több mint fele valamilyen szinten az áldozatokat teszi felelőssé sorsukért. A pszichológus szerint nem könnyű elkerülni ezt a fajta ítélkezést, mivel az emberek többsége soha nem kerül olyan helyzetbe, mint az áldozatok, ugyanakkor ez nem lehet kifogás. Legtöbbünkben azért működnek azok a védekezési mechanizmusok, amelyek segítik, hogy átlássunk a minket csapdába csalni akarók szándékain.

Profi emberkereskedők

– Az, hogy az áldozatok a neveltetésük, a közegük, az önbizalomhiányuk és a nagyrészt ebből fakadó hiszékenységük miatt nem érzékenyek a figyelmeztető jelekre, sok mindenre magyarázatot adhat, de nem szolgálhat mentségül a bűnözők számára – mondja Sebestyén Árpád. Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy az emberkereskedők igazi profik a maguk területén. Tökéletesen megtanulják, hogyan találják meg az áldozataikat, majd színlelt kedvességgel, gondoskodással, később pedig az önbecsülésük letörésével és erőszakkal úgy manipulálják őket, hogy ne tudjanak szabadulni szorongatott helyzetükből.

Az áldozatokkal egy nagyvárosoktól messze esőtelepülés eldugott pizzériájában találkozom. Arra kértek, hogy a cikkben ne a saját nevükön szerepeljenek. Jelenleg mindhárman egy úgynevezett védett házban élnek, ahol sorstársaikkal együtt igyekeznek feldolgozni az átélt traumákat. Hangsúlyozni szeretném, hogy az alábbiakban bemutatott történetek nem esettanulmányok, úgy jegyzem le őket, azokkal a hiátusokkal és magyarázatokkal, amelyekkel az interjúalanyaim beszélték el. Arra viszont alkalmasak, hogy rávilágítsanak az áldozatok kiszolgáltatottságára, a bűnözők kegyetlenségére és a társadalom közömbösségére is.