Csupó Gábor: Ha csak aranyosak, az kevésbé lett volna kiugró

Csupó Gábor: Ha csak aranyosak, az kevésbé lett volna kiugró

Csupó Gábor (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

 

Már az alapötlet is onnan eredt, hogy Arlene otthon volt az első gyerekünkkel, nem járt be a stúdióba. Amikor pedig ez a lehetőség adódott, hogy találjunk ki ötleteket a Nickelodeonnak, rögtön rávágta: miért nem csinálunk egyet bébikről? – idézte fel lapunknak adott interjújában Csupó Gábor, hogy indult a Fecsegő tipegők (Rugrats) története. Harminc évvel ezelőtt, 1991. augusztus 11-én mutatta be a Nickelodeon a sorozat első részét. Hamar világsikerre is szert tett a sorozat, amit Csupó és akkori felesége, Arlene Klasky közös cége gyártott.

Az animációs filmessel leginkább a kezdeti időkről beszélgettünk, a Simpson családnál végzett munkájukról, illetve a későbbi nagy sikerekről. – Akkoriban, amikor mi ezt csináltuk, a Simpson család volt az egyetlen olyan sorozat, ami máshogy nyúlt a dolgokhoz. A többiek óvakodtak például a szarkasztikus humortól vagy épp a gyerekek perspektívájától. Ebbe személyesen is belekóstolhattam, mielőtt elindítottuk a stúdiónkat. A Hanna-Barberánál ugyanis azt láttam, hogy a sorozatokat szinte egy kaptafára, futószalagon gyártják. Ugyanazokon a vizuális poénokon kellett kuncogni, mondjuk, mikor valaki a fenekére esett vagy beütötte a fejét a falba. Ezerszer is inkább a csetléseken-botlásokon viccelődtek, mintsem hogy a szöveg szintjén tették volna azt – mesélte a kezdetekről Csupó Gábor.

Erről is olvashat az interjúban:
• Hogyan találtak egymásra a Simpson család alkotójával?
• A Fecsegő tipegők-beli szülők olyanok voltak, mint Klasky és Csupó?
• Mennyire voltak élesek a sorozat íróival való viták?

A válaszokat és a teljes interjút a Magyar Hang augusztus 27-én megjelent, 2021/35. számában olvashatja el (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!