Igazságok harca

Szerencsés vagyok. Hívnak ide-oda, vitákra, kerekasztalokra, beszélgetésekre, s ilyenkor élőben, szemtől szemben próbálhatom megérteni, hogy miért nem értenek meg. De nem ezért vagyok szerencsés, hanem mert tényleg megadatik időnként, hogy elkezdjen összeállni a másik közéleti dimenziója, minigalaxisa, miközben én is át tudok adni egy kis szeletkét a sajátoméból. Persze soha nem a szervezett vitákon, kerekasztalokon, beszélgetéseken ér a katarzisocska, ott leginkább csak a sokszor hallott, jól ismert panelek pufogtatása a műsor, hanem előtte-utána, leginkább a közönség soraiból.

Legutóbb, Gombaszögön például egy felvidéki fiatalember volt a tanítóm. (Tudom, furcsán hangzik itt ez a „tanító”, de mindjárt kiderül, miről van szó.) Bő másfél órát beszélgettünk, olyan véleménytávolságból indulva, amit egy mínusz száz–plusz száz skálán a két végpontba helyezett pöttyökkel lehetne kijelölni. LMBTQ-nyomulás kontra melegek elleni uszítás, valamint a nyilvánosság és Fidesz kontra nyilvánosság és ellenzéki összefogás volt a téma – még a lehallgatási ügy kirobbanása előtt jártunk.