Keresztek a falon: így rúgta ki összes dolgozóját a Dunaferr utódcége
Elbocsátásukra várók a Dunaferr épületénél (Fotó: Magyar Hang/Beliczay László)

Péter hangja nem akkor csuklik el, amikor arról beszél, hogy a fiatalabbaknak lehet, nehezebb lesz, mint neki. Nem akkor, amikor beszámol róla, hogy „rossz hangulat és csendesség van” abban a sorban, amelybe a valamikori Dunaferr egyik felszámolás alatt lévő utódcége, a Dunarolling elbocsátásra váró dolgozói álltak be hétfő reggel. Nem akkor, amikor a kockás inges, Skurahvy-frizurás férfi elmeséli, hogy az itt töltött huszonöt évéből csak az utolsó öt volt rossz, annak is a vége, amikor sokszor már hideg vízben fürödtek le a műszak után, munkavédelmi kesztyűből pedig egyetlen párt kaptak csupán. Nem akkor, amikor azonnal rávágja a „mi hiányzik majd a legjobban?” kérdésre, hogy minden, de főleg a kollégái. – Akikkel bejártam a buszon, meg az itteni csapat is. Több részleget is megjártam, igyekeztem pontosan elvégezni a munkámat, ennélfogva ismertek is, ez hiányzik majd – mondja Péter érezhető büszkeséggel, miközben a frissen megkapott kilépő papírját szorongatja. Még akkor sem hallani, hogy gombóc került a torkába, amikor az öklét mutatja, hogy szemléltesse, mekkora cseppekben hullott a fülükbe és a nyakukba az izzadság, amikor közel mentek a kohókhoz. – Hogy lehet bírni ezt a hőséget? – kérdezzük tőle, amire megint azonnal rávágja az egyszavas választ: „Csináltuk.”

Akkor csuklik el a hangja Péternek, amikor kimondja: „A gyár sorsát jól ismerem.” Ehhez képest már teljesen szenvtelenül közli, hogy szerinte az ódon, szocreál épület falai mögött a „benti körülményeket ismerve” nem fog újraindulni a termelés.

A „benti körülményeket” mi nem nézhettük meg a saját szemünkkel, viszont több, búcsúzó szemtanú beszámolójából szomorú képet tudunk összerakni. 

• Hogy néz ki most a gyár belülről?
• Mi táplálja a reményt és a félelemet a befektetők kapcsán?
• Hogy jönnek ide a vendégmunkások?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap július 3-ig kapható 2025/26. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!