
Az úgynevezett átláthatósági törvénytervezet szavazásának őszre halasztása visszalépésnek minősíthető – különösen, ha a miniszterelnök korábbi harcias szavait komolyan vesszük. Orbán Viktor ugyanis több ízben is kifejezte abbéli elvárását, hogy néhány, a kormánnyal szemben kritikus és külföldi pályázati pénzeket is elnyerő civil szervezetet el kell tüntetni. A Kossuth rádióban január 17-én például így fogalmazott: „Ezért a 2025-ös évnek a legfontosabb külpolitikai célja az, hogy a Soros-birodalmat kiszorítsuk Európából, visszaszorítsuk Amerikába, majd Trump elnök úr tegyen velük, amit jónak lát, és Magyarország – amelyik mindig is nyíltan vállalta ezt a konfliktust – valószínűleg lesz az első ország, amelyik kiszorítja a Soros-birodalmat Magyarországról. Ez az én eltökélt célom erre az évre nézve. Eljött az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, és a magyar szuverenitást veszélyeztető külföldi hálózatokat fölszámoljuk, és hazaküldjük”. Február 22-én pedig már azt mondta: „Azután sürgősen megteremtjük az alkotmányos és jogi feltételeit annak, hogy ne kelljen tétlenül néznünk, amint álcivil közéleti szervezetek a szemünk láttára szolgálják ki a külföldi érdekeket, és szerveznek politikai akciókat! Zárjuk el a Soros-hálózat pénzcsapjait, az állami szervek tegyenek eleget szuverenitásvédelmi kötelezettségüknek, az eddigi elkövetőkkel pedig tartassuk be a törvényeket”. A március 15-i híres-hírhedt poloskázós beszédében „húsvéti nagytakarítást” emlegetett.
A fideszes szóhasználat szerint Soros-szervezetnek az a kormánykritikus szervezet minősül, amelyik forráshoz jutott a Nyílt Társadalom Alapítványtól, de gyanúsak azok is, amelyek nem magyarországi helyről (például az Európai Unió civil alapjától, a CERV-től) kaptak forrásokat. A most idézett kormányfői mondatokban konkrétan nem voltak ugyan megnevezve azok a szervezetek, amelyekkel a NER-nek baja van, de van nyomunk: egy 2017 januári sajtótájékoztatóján Németh Szilárd Fidesz-alelnök egyes „álcivil szervezetek” eltakarításának szükségességét emlegette, néhány nap múlva az ATV-ben három szervezetet is megemlített: a TASZ-t (Társaság a Szabadságjogokért), a Magyar Helsinki Bizottságot, valamint a Transparency Internationalt. Az elmúlt években a Partizán Youtube-csatorna, az Átlátszó, az Ökotárs, a Telex, a 444.hu vagy éppen a Magyar Hang is ellenséges NGO-nak és sajtóterméknek számít a NER-hatalom számára.
• Miért volt vita a Fideszben az ellehetetlenítési törvényről?
• Miért volt visszalépés a Halász által benyújtott tervezet Orbán eredeti megszólalásaihoz képest?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap június 19-ig kapható 2025/24. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!