
Korábban írtunk szerzetesnőkről, papokról, akik 1944-45-ben, elsősorban a nyilasuralom idején embermentő munkájuk miatt a terror áldozatául estek. Cikkünk második részében újabb eseteket mutatunk be.
A hamis hit embertársunkat gyűlölni késztet – írta Ervin Gábor, a tudós fiatal pap a negyvenes években, Huizinga történelemszemléletéről szóló tanulmányában. A szerző nem hagyott kétséget afelől, kikre is gondol pontosan: „A mai párt- vagy faj-historikus azonban erővel éri el, hogy »szemei lévén a látásra, ne lásson és fülei lévén a hallásra ne halljon«. Vagy pedig őszintén műveletlen és nincs helye a Parnasszuson.”
Papok a Duna-parton
Ervin Gábor 32 évesen, 1944 decemberében áldozta életét az üldözöttekért, köztük rokonaiért. Az Ervin család 1919-ben katolizált, Gábort a harmincas években szentelték pappá. A tehetséges, fiatal káplán és gimnáziumi hittanár számtalan filozófiai, teológiai tanulmányt publikált, a zsidótörvények életbe lépése után megalakított, a konvertiták védelmét szolgáló Magyar Szent Kereszt Egyesület munkájában a kezdetektől aktívan részt vett, 1944-ben az egyesület titkára lett. A német megszállást követően a Sztójay-kormány rendeletére kötelezővé tett megkülönböztető sárga csillagot annak ellenére felvarrta reverendájára, hogy a zsidó származású egyházi személyeket mentesítették a Mogendovid viselése alól. A fiatal papot ez a tény súlyos lelkiismereti konfliktus elé állíthatta ugyanúgy, mint a mentesített zsidó származású magyarokat általában, hiszen tehetetlenül kellett végignézniük, ahogy legközvetlenebb hozzátartozóikat kifosztják, csillagos házba kényszerítik vagy – mint vidéken – deportálják. Egyházi kérésre megígérték ugyan, hogy a papok és az apácák legközelebbi rokonait mentesítik, ám a gyakorlatban ugyanúgy üldözték őket. Ervin Gábor jelentős összeget fizetett azért, hogy fivéreit illegális úton Svájcba juttassa, azonban becsapták. A magyar határon a Gestapo várta őket, és a testvérpárt a helyszínen kivégezték.
• Mi történt Ervin Gáborral?
• Milyen más egyházi személyeket kaptak el?
• Milyen tisztázatlan részletek vannak az ügyeikkel kapcsolatban?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!