Egyre-másra – Kontár helyzetjelenés
Verebes István (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Egyre-másra jönnek
A hűvös szelek,
És zsákszámra hoznak
Sürgős levelet.
Pirosat, meg sárgát,
Barnát, vegyesen,
Csak zöldet nem hoznak
Most már egyet sem.
(Darázs Endre)

Egyre-másra veszem jelét, hogy a düh immár történelmi. Jogosnak vélem, de távlatos örömöt mégsem szolgáltat, és elkerülhettük volna szelídebben mi is, ők is. Rajtuk múlt, és nem kevéssé rajtunk is. Késő bánat ebgondolat: egyre-másra annak is jelét veszem, hogy egyesek már merész-leplezetlen készülődnek beteljesíteni küldetésüket. Logikus.

Érzékelhető, hogy a többség egyre-másra, ki-ki így, ki-ki úgy, ki-ki épphogy, ki-ki rendkívül felkészült. Külön-külön együtt készülnek várakozásuk beteljesülésére, elszánt ellenállással akár már bármire is…! Egy olyan ijesztő bármire, ami a sarokba szorított hatalom lehetőségeinek legvégső változataként eshet meg – ugyanis ha megeshet, akár meg is esik. A felpaprikázott hatalom zaklatottságából feltételezhető, hogy egyre-másra akár ezzel a legvégső bármivel is számolhatunk. Azzal is, hogy egyre-másra sem a hatalom tűrhetetlen szégyenletessége nem tűrhető már sokáig, de azzal is, hogy a többség alantas tűrése folytatódik tovább még magabiztosabban, még fenyegetőbben. Egy csetepaté fülsértő zajossága és egy elakadt csöndességnél még kényszerűbb elnémulás között választhatunk sokféle másból is. Helyzete válogatja! Helyzetben pedig nem lesz hiány, megjósolom!

Világos, hogy egy épeszű megegyezés esélyeinek kora mára elvásott, megpenészedett, áporodottan orrfacsaró lett.

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!