„Egyszerűen csak úszom” – Milák Kristóf útja a dühös győzelemtől a világ tetejére

„Egyszerűen csak úszom” – Milák Kristóf útja a dühös győzelemtől a világ tetejére

Az aranyérmes Milák Kristóf a férfi 200 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokiói Vizesközpontban 2021. július 28-án. A magyar úszó új olimpiai csúccsal, 1 perc 51,25 másodperccel nyert. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Nyolc éve még átlagos képességű versenyzőnek tűnt, ma már az úszósport egyik legnagyobb sztárja, aki olimpiai bajnokként is csak a következő rekordjára gondol. Milák Kristóf fölénye akkora volt, hogy fogadni sem lehetett rá, mégsem roppant össze a kötelező győzelem terhe alatt, és még a szétszakadt gatya sem állhatta az útját.

Ritkán látni elégedetlen olimpiai bajnokot. Milák Kristóf arcáról azonban nehéz volt örömöt leolvasni – nem véletlenül lett belőle mém szinte azonnal –, miután hatalmas fölénnyel, megdöntve az olimpiai rekordot megnyerte a 200 méteres pillangó döntőjét Tokióban. Világcsúccsal szerette volna elvinni az aranyat – ehhez a saját rekordját kellett volna megdöntenie –, a körülmények azonban nem kedveztek ehhez. – Úgy voltam vele, hogy annyi erőt és energiát elpazaroltam a gatyára, hogy ez a világcsúcs nem lesz meg – úgyhogy csak leúsztam... – mondta a friss olimpiai bajnok.

A reggeli időpont, az elveszített akkreditációs kártya, majd a nagy sietségben a rajt előtt elszakadt úszónadrág Milák ellen dolgozott, de nagyon nem tudták megzavarni, az úszó 2,5 másodperces előnnyel nyert. Számára azonban ez nyilvánvalóan nem elég, aranyéremmel a nyakában már a következő úszására, és a reménybeli világcsúcsra gondolt.

Pedig sokáig nem úgy nézett ki, hogy a világ legjobb pillangózója dobogóra állhat a japán fővárosban. Tavaly ősszel Milák is elkapta a koronavírust, és ahogy fogalmazott, „lábra is alig tudott állni” a betegségtől. Október második felétől – egy alapos orvosi kivizsgálás után – térhetett csak vissza a medencébe, és bár a decemberi országos bajnokságon több győzelmet is aratott, a formáján egyértelműen látszott, hogy sokat kivett belőle a kór. – Kimondottan sz.r felkészülésnek gondolom az egészet – jellemezte az őszi hónapokat egy interjúban.

Erről is olvashat a cikkben:
• „Átlagos képességű versenyzőnek tűnt”
• Michael Phelps évtizedes rekordját megdöntve győzött 2019-ben
• „Az emberek nem látják az edzéseken átélt szenvedéseket, kínt és fájdalmat”

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!