
Meddig hajlandó a kormány elmenni csak azért, hogy Magyar Péter népszerűtlennek gondolt csoportokat kezdjen védeni? Nagyjából így tehető fel az elmúlt hónapok kérdése. Orbánék persze beszélnek mindenről: amerikai támogatási pénzekről, melegfelvonulásról, Soros-hálózatról vagy épp áttelelő poloskákról. Valójában viszont mind egyetlen elgondolásról szól.
Az a habonyi–rogáni típusú feltevés áll a fentiek mögött, hogy ha a Tisza Párt elnöke beleáll ezekbe a témákba, akkor is rossz lesz neki, meg ha nem teszi, akkor is. Ha elkezdi védeni a sajtót, a civileket, a melegeket, akkor ő is csak olyan lesz, mint Gyurcsány, Fekete-Győr, Szabó Tímea stb., a falusi asszony pedig nem szavaz rá, mert nem érzi megszólítva magát. (Ez Rogán Antal prekoncepciója önről, kedves falusi asszony, nem pedig az enyém.) Ha viszont nem kezd el így tenni, akkor a belpesti progresszív réteg átkozza ki, a független sajtó kéri számon, és megint csak szavazókat veszít. (Ez még mindig a fideszes agytrösztök elképzelése szerinti világműködés.)
És közben a legfőbb szempont: ha beleáll, ha nem, mindenképp a Fidesz – most jön a varázsszó – tematizál. Az úgynevezett tematizáció sokak szerint a politika végső célja és értelme, a tömegdemokrácia látványos és mérhető fegyvere. Magyar Péter sikeréhez is kellett ez, a Fidesz pedig most próbálja kedves eszközét visszaragadni. Ahogy láthatjuk, az orbáni gátlások mára annyira leomlottak, hogy hajlandók mindent bedobni a tökéletesnek gondolt politikai kommunikációs fegyverért.
• Ki mindenkit tart a kormány beáldozhatónak?
• Mit tanult el Putyintól a magyar kormányfő?
• Épp Orbán Viktor ítéli el mások lehallgatását?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap március 27-ig kapható 2025/12. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!