Félórán át babrálta az okostelefonját, hogy jegyet rendeljen. Nem sikerült. Közben lassan odaértek az állomásra, és mi sem volt egyszerűbb, mint a pénztárosnál megvenni a jegyeket. De csak fülkébe tudok helyjegyet adni, mondta a pénztáros. Megvették. Láthatóan nem érzékelték a különbséget a fülkelét és a teremszerű utastér kényelme között.
Aztán a vonaton már igen. Számozott helyükön jó hazai szokás szerint már mások ültek, akiknek sehová sem szólt semmilyen helyjegyük. Komótosan fölálltak, elnézést nem kértek, neheztelve félrenéztek, mint akik érthetetlen okból szívességet tesznek ezeknek a helyjegyet lobogtató idegeneknek, és csomagjaikat maguk előtt rugdosva a zsúfolt folyosóra húzódtak. A házaspár végre elhelyezkedett fiatal útitársaikkal, két lánnyal szemben, akik aludtak. Valami furcsa hűvös levegő érkezett az ablak alól, aztán sajnos abbamaradt. Kint harminchét fok volt.
Az egyik állomáson sokáig állt a vonat, valamire várt, senki sem tudta és senki sem kérdezte, hogy vajon mire. Idehaza a vonatok időnként leállnak és várnak, télen is, nyáron is. Régen a szembejövő kocsira vártak, ha az elrobogott, meglódulhatott a szerelvény. Most levél sem rezdült, talán mindenki egy hűvös fuvallatra várt, amely valahonnét megérkezik, és kegyelmet gyakorol.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
