
Nemrég – miután tavaly egész évben dominálta a versenyeket – dartsvilágbajnok lett a még kiskorú Luke Littler. A versenyző minden tekintetben megfelel a dartsjátékosokról alkotott sztereotip elképzeléseknek: remekül céloz, hihetetlenül gyorsan számol fejben – és túlsúlyos. Egy tévéműsorban a műsorvezető ezt szóvá is tette, hangsúlyosan az egészségéért aggódó kontextusban. Most sokan ki akarják rúgatni „kövérszégyenítés” miatt. Pedig súlyos közegészségügyi krízishelyzetre tapintott rá, ami az egész nyugati világot sújtja: az utóbbi évtizedekben „járványossá” vált a gyerekkori elhízás, amit az esetek többségében a helytelen életmód okoz.
Pizza, gyorséttermi ételek, videójáték és darts: nyilatkozatai szerint nagyjából ebből áll az élete a 18. életévét a héten betöltött angol Luke Littlernek, a darts Phil Taylor óta legfényesebb csillagának. Az iskolai tanulmányait már évekkel ezelőtt befejező játékos testsúlya természetesen hivatalosan nem ismert, de a felvételekből nyilvánvaló, hogy elhízott. Ebben a tekintetben a megjelenése éles kontrasztban áll legnagyobb riválisa, Luke Humphries testalkatával. A tavalyi világbajnok korábban hasonlóan elhízott volt, de ő változtatott életmódján (táplálkozásán és mozgási szokásain), így 25 kilót adott le egy-két év alatt, és a nyilatkozatai szerint sokkal jobban érzi magát.
Ezzel a látványos testsúlycsökkenéssel Humphries kilóg a legtöbb dartsjátékos közül, hiszen többségük túlsúlyos. Ez a sportág gyökereit, a műveléséhez szükséges mozgás mennyiségét, illetve a játékosok átlagéletkorát tekintve nem akkora meglepetés, Littler azonban egészen fiatal korával e tekintetben is különleges. A legtöbb játékos csak fiatalkora után kezd hízni, Littler azonban már tizenévesen rálépett erre az útra. Minthogy épp csak nagykorú, ebben felvethető a szülők felelőssége is, ahogy arra Adil Ray, az ITV tévécsatorna Good Morning Britain című reggeli beszélgetős műsorának vezetője is próbált utalni a minap.
• Mit okoz a gyermekkori elhízás?
• Mi áll a hátterében?
• Miért terjed járványosan a gyerekek körében?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!