Tanársztrájk: ellenállás a válasz a megfélemlítésre

Tanársztrájk: ellenállás a válasz a megfélemlítésre

Polgári engedetlenség a fővárosi Jaschik Álmos Művészeti Gimnáziumban. Fotó: R. Kiss Kornélia

Fekete ruhába öltözött tanárok, szülők és diákok vették körbe a Miskolci Herman Ottó Gimnázium épületét múlt hétfőn reggel. Azért tiltakoztak, mert a tankerület vezetője felmentette az igazgatóhelyettest, Dezsőfi Györgyöt, amiért részt vett az iskolában szervezett polgári engedetlenségben. 2022 februárja óta már valószínűleg minden hírfogyasztó megtanulta ezt a szókapcsolatot – bár Pintér Sándor belügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy jogvégzett ember, mégsem ismeri a polgári engedetlenség fogalmát. Az mégis létezik, még ha nem is található meg a jogszabályokban. Nem is lehetne ott, hiszen a szabályok tudatos megszegéséről van szó, amelyet viszont csak erkölcsi indíttatásból és békésen lehet végrehajtani, ha a polgárok minden más rendelkezésre álló eszközt kimerítettek.

Kóczián Tamás fotográfus szakoktató, a fővárosi Jaschik Álmos Művészeti Gimnázium saját bevallása szerint azért nem vállalta a részvételt a polgári engedetlenségben, mert négy gyermeket nevel. Helyette maratont fut: az iskola előtti téren futással hívja fel a figyelmet az oktatás problémáira. A Jaschikban hat tanár vállalta a polgári engedetlenséget – a tiltakozó tanárok szerint az oktatás általános problémáin, főleg az alacsony béreken, a nagy munkaterhelésen és az utánpótlás hiányán kívül náluk az iskolaépület rossz állapota is gondot okoz. Erről az utcára kifeszített, veszélyt jelző piros-fehér csíkos szalag is árulkodik:

– Botrányos állapotban van a ház, nagyon régen újították fel, és most sem költenek rá, folyamatos műszaki állagromlást tapasztalunk. A tető miatt már a katasztrófavédelem is kiszállt, mert leesett egy cserép, azóta elkezdték javítani. De rossz állapotban vannak a mosdók, és a nyílászárók is, alsó hangon tízből négy nem zárható – mondta a Magyar Hangnak az egyik tiltakozó pedagógus. Pedig a 110 éves, elegáns épület a maga korában a legmodernebb iskolaépület volt.

• Miért folyamodnak a tanárok polgári enegedlenséghez?
• Mit árul el a a fővárosi Jaschik Álmos Művészeti Gimnázium épülete a 110 évvel ezelőtti oktatáspolitkáról?
• Mit gondol a gimnázium egy másik tanára arról, hogy sokan panaszkodnak az oktatás színvonalára?
• És milyen problémákat tapasztalnak a munkájuk során? És szerintük miért nem csatlakoznak hozzájuk többen?

A teljes cikket a Magyar Hang szeptember 16-án megjelent, 2022/38. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!