Ellenség a kapuk mögött

Nem kell hozzá sok, hogy ijesztő történelmi párhuzamokat vizionáljunk, amikor pillantást vetünk a nyugati demokráciák állapotára, ha nagytotálban nézzük a világpolitikai folyamatokat, trendeket. Amerikában és szerte Európában gyengülnek, néhol egyenesen megroppanni látszanak a centrumerők, recseg-ropog a hagyományos pártrendszer. Eközben porlad az államba és a polgári demokrácia intézményeibe vetett közbizalom.

Amikor Németországban – főként a keleti tartományokban – egyszerre tör előre a populista, radikális jobb- és baloldal, kikezdve a – még – többségi konszenzust, könnyű a weimari Németország végnapjaira asszociálni. Hogy aztán rögtön igyekezzünk megnyugtatni magunkat és másokat: azért még messze nem tartunk ott, ahol Németország tartott több mint kilencven éve, amikor Hitler a hatalom kapujában áll. A mostani kormányválságot a centrumpártok vélhetőleg kezelni tudják, s a jövő év elején egy szociáldemokrata helyett egy jobbközép, kereszténydemokrata politikus ülhet a kancellári székbe. Ám ez önmagában nem állítja meg a centrum gyengülését, nem emel áttörhetetlen falat a hatalom felé araszoló radikálisok elé.

Putyin árnyéka Európán

Ausztriában hasonló folyamatokat figyelhetünk meg, ahol a Szabadságpárt kapta az általános választásokon a legtöbb szavazatot, de a többiek a karantént fenntartva nélküle is képesek kormányt alakítani. Ettől azonban nem lesz kevésbé népszerű az FPÖ, sőt… Franciaországban a Macron elnök hazardírozása nyomán megtartott előre hozott nemzetgyűlési választásokon a radikális, nemzeti jobboldal győzelmét csak a radikális baloldallal összefogva tudta megakadályozni a centrum. Az Egyesült Államokban a szélsőséges közéleti polarizáció miatt centrumról eleve nem nagyon lehet már beszélni. Azt a Trump által foglyul ejtett republikánusok és az identitás politikát – a novemberi választás tanúsága szerint ostoba módon – erőltető „progresszív” demokraták mára nagyrészt felszámolták.

Ha a régi-új amerikai elnök valóban magára hagyja Ukrajnát, azzal Európát is nehéz helyzetbe hozza egy kritikus pillanatban. Putyin autokrata, illiberális, a már sok bajt okozott orosz birodalmi tradícióhoz viszszanyúló rendszere kettős: külső és belső nyomást helyez az EU-ra, a kontinensre. Az Ukrajnát ért katonai agresszió Moszkva befolyási övezetének nyugati irányú kiterjesztését (is) szolgálja, eközben Európa oroszbarát radikálisai folyamatos kihívást intéznek az uniós fősodorral szemben. 

Az illiberális áttörés idén, az európai parlamenti választáson ismét elmaradt, de az ostrom – ahogy az írás elején említett példák is mutatják – folytatódik. Magyarországról alig látható, hiszen az itteni pártrendszerből hiányzik a baloldali pólus, de az európai politikában a baloldal virulens, és nem zárt rossz évet. Franciaországban a szélsőségeseket is magában foglaló, Mélenchon-féle baloldali tömb jól szerepelt a választásokon, Nagy-Britanniában pedig hosszú ínség után diadalmasan tért vissza a hatalomba a Munkáspárt. Vagyis a centrum kiüresedése, a szaporodó válságjelenségek baloldali válaszkísérleteket is előhívnak; Nyugaton, nem hazánkban.