Ellenségünk a szivárvány
Fotó: Unsplash/Alex Jackman

Az a mondathalmaz, amit nemrég Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzeti kapcsolatokért felelős államtitkára avatóbeszédként előadott Berettyóújfaluban a Szivárvány Református Óvoda átadásán, nem volt egyéb, mint maga a verbális terrorizmus. A kormánypárti politikus vehemensen ostorozta a szivárványt mint a közintézménynek nevet adó természeti jelenséget, és a megszeppent kiscsoportosokat szólította harcba a jelenség eltorzított értékeinek visszahódítása céljából, a keresztényi békesség és türelem jegyében. Egészen döbbenetes performansz volt…

Minden csoda három napig tart, szól a közmondás, és mi, berettyóújfaluiak bízunk is benne, hogy ez a hír hamar elsikkad a médiazajban; a szégyenünk ugyanis, hogy az államtitkár „szivárványozása” miatt került a híroldalak vezető anyagai közzé városunk, nagyobb volt, mint az új óvodánk felett érzett örömünk. A Kirill pátriárka elismerő plecsnijével városunkba érkező Soltész Miklós vallási hevülettel előadott kirohanásán talán még a helyszínen megjelent egyházi vezetők is megdöbbentek, habár ők pókerarccal hallgatták végig az őrült beszédet (amelyben ráadásul rendszer sem nagyon volt), de az a hír járja, hogy a részt vevő kisgyermekes szülők a kezdeti döbbenet elmúltával már némi félmosollyal a szájuk sarkában hallgatták végig az egykori budajenői polgármestert.

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap szeptember 29-én megjelent, 2023/39. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online! 

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!