Elmegyek

Jenci igencsak szeretett énekelni, ebben elvileg semmi különös nem volt, mifelénk nagyon sokan szerettek énekelni – én éppenséggel nem, mivel állítólag olyan volt a hangom, mint a rozsdás kertkapué vagy egy torokbajos kakasé –, viszont ezek a sokak rendszerint gitárral kísérték a dalolásukat. Mi mással kísérhették volna, fúvós hangszerekkel például eleve nem lehet, maximum a tangóharmonika jöhetett volna még szóba oroszosan. Jencinek azonban a legkisebb szüksége sem volt gitárra vagy tangóharmonikára, szólóban énekelt, azaz a capella, vagy hogy kell ezt mondani, ám ez nem ment az előadó-művészete rovására, alaposan kieresztette a hangját, amely ennek következtében önmagában is betöltötte a tereket. A tereket értelemszerűen kollégiumi szobák képezték.