Előbb az értelmest!

Tartok tőle, hogy amit kifejteni készülök, az vitatható. Miközben pedig vitathatónak vélem, egyszersmind bizakodom, hogy mégis az igazat bolygatja. Amikor pár órája nekiültem valami egészen másról írni a lapba, hirtelen tolakodó kétség fogott el. Most tehát inkább erről adok számot. Ugyanis az jutott az eszembe, hogy minek a hasznára szolgál, amikor az esetlegesen felmerülő témákból kezdek szemezgetni, minek hasznára teszem, amit teszek, és hogy nem volna-e számomra hasznosabb, ha…!

Itt torpant meg a gondolatom. A szó állta utamat: „hasznos”. Merthogy elsősorban, ugyebár, kézenfekvő volna: úgy kellene döntenem, hogy az hasznot hajtson valami javulás érdekében! Másrészt nem tagadom, rögtön utána az is megfogalmazódott bennem, hogy személy szerint nekem mitől válhat hasznomra az írás? Miféle hasznom származik belőle, minek érdekében írom, amit írni akarok? Ha most kész vagyok megválaszolni a kérdéseket, edzenem kellett az írás hitelességét, vagyis előbb rá kellett jönnöm, és mert rájöttem, őszintén le kell írnom azt is, egyáltalán mitől való volt bennem a kétség. Gyanús, hogy talán épp a „haszon” szótól. Már azt is érdekesnek találtam, egyáltalán miért ötlött eszembe. Rágódtam, tanakodtam, aztán hogy mire jutottam, azon magam is meglepődtem. (Ismétlem: tartok tőle, hogy amit kifejteni készülök, az vitatható.)