November 29-én reggel kiléptem a Fideszből. Pedig az a nyűgösen ködös nap is úgy indult, mint az összes többi, átlagosan nyálkás novemberi hétfő – nem, ez egyáltalán nem igaz, mert szombat óta, amikor is nyilvánosságra került Kövér László, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői előtt elmondott úgynevezett ünnepi beszéde, azon rágtam magam, hogy eddig valamennyire talán vicces volt a tény, miszerint párttag vagyok, de ezek után semennyire sem az.
És hogy miért maradtam tag? Mert szó szerint az maradtam. Egyszer rég, még a preinternet printalapú időkben megpróbáltam kilépni kezdő újságíróként, de az idők során valahol elkeveredett a papiros, és pár év múltán telefonon kerestek a központból adategyeztetésre, az ügyintéző hölgy még meg is lepődött rajta, hogy száz alatti a tagsági számom. Mosolyogtam az egészen, úgy voltam vele, legyen meg a sors akarata, oszt jó napot. Azután, ahogy távolodtunk egymástól, én és a párt, egyrészt eszembe sem jutott a tagságom, mivel 1991 után már alig aktivistáskodtam, ráadásul Budapestre költöztem, de nem kértem át magam egyik fővárosi alapszervezetbe sem, másrészt meg egyre groteszkebbnek tűnt a szitu, hogy pont én, ugyebár, mint Fidesz-tag. Bár inkább angol humor volt ez.
A teljes cikket a Magyar Hang december 3-án megjelent 2021/49. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
