
Okos emberek arra figyelmeztettek a pandémia tombolásának hónapjaiban, hogy a bezártság, az ingerszegény környezet könnyen megviselheti a pszichénket. Gulyás Gergely és az MSZP-s Ujhelyi István között még nagykoalíciós egymásba karolás is megesett, közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy „egyeztettek” a koronavírus-járvány okozta mentálhigiénés problémák kezelésének fontosságáról. Sőt, „lélekvakcina” néven még programot is hirdettek, melynek keretében a koronavírus lelki hatásaira és a kormányzati lépések szükségességére hívják fel a figyelmet.
Kitérő. Az „egyeztetés” a magyar politika legunalmasabb blöffje, kamukérója, vagy hogy Karácsony Gergely ne értse (haha): bullshitje. Kezdő politikusoknak – mi több, MTI-nyelven: politikuspalántáknak (ez is milyen gyűlöletes szó) – javaslom, ha semmilyen tényleges esemény nem történt velük, de be szeretnének kerülni a hírekbe, adjanak ki egy senkinek sem fájó közleményt arról, hogy e-gy-e-z-t-e-t-t-e-k valamiről. Bármiről. A különféle egyeztetésekről szóló kommünikéknek is köszönhető, hogy itt tart „ez az ország”.
Szóval azt mondták, hogy a bezártság miatt megroppanhat a pszichénk. Ám hazudtak, jól láthatóan a bezártság utáni hirtelen jött kirajzás, a nyár, a jachtok, a kokacserje leveleiből kivont alkaloidok, a festett nők, a pezsgős vacsorák viselték meg nemzetünk nagyjainak idegrendszerét.
A teljes cikket a Magyar Hang szeptember 3-án megjelent 2021/36. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!