Mi köze van a magyar társadalomnak a holokauszthoz? Van-e felelőssége abban, ami a háború alatt a zsidósággal történt? A kérdést az államszocialista rendszerben elsőként, a széles nyilvánosság előtt egyetlen ember, Fábri Zoltán filmrendező merte feltenni a hatvanas évek közepén. A Rónay György Esti gyors című regényéből született, az 1961-es jeruzsálemi Eichmann-per idején játszódó Utószezon kezdő képein békés öregurak, a Horthy-rendszer rekvizitumai – haszonélvezői, átélői és elszenvedői – a Balaton mellett egy restiben sörözéssel és egymás ugratásával töltik napjaikat. Emellett újságot olvasnak, többek között az Eichmann-tárgyalásról szóló tudósításokat.
A konfliktussorozat elindítója az a pillanat, amikor „igazolatlanul mulasztó” barátjukat, Kerekes volt gyógyszerészt (Páger Antal) tréfából felhívják, és beidézik a rendőrségre. A szállodagondnokként dolgozó Kerekes megijed, a „krudélis móka” felszakítja mélyre temetett bűntudatát. A megyei kapitányságot nem keresi fel, helyette a városban bolyong, azt próbálja kideríteni, hogy egykori munkáltatója, egy patikus házaspár, akiket rendőrfőnök barátja zsarolására 1944-ben feljelentett, túlélte-e a deportálást. A barátok autón üldözőbe veszik, Kerekes pedig a moziba menekülve egy, az Eichmann-perről szóló, a haláltáborokat bemutató híradót néz meg. (Ilyen mozihíradó a valóságban nem létezett. A megrázó képsorokkal az Utószezonban találkozhatott először a magyar közönség. A híradóhoz egyébként maga a rendező kölcsönözte a hangját.) Az egész napos ámokfutás végül a barátok közreműködésével megrendezett nagy mennyiségű alkohol elfogyasztásától kísért alkalmi bírósági tárgyalásba torkollik. A zsidó származású Laufer (Kőmíves Sándor) halált kér a vádlottra, amiért másnap, józan fejjel nem győz bocsánatot kérni. Kerekes pedig – ellentétben a Rónay-regénnyel – meghalni sem tud. Hiába fekszik a sínekre, a vonat a másik vágányon fut el mellette. A záró képeken ismét a restit látjuk, a barátok a némán ülő Kerekes társaságában, mintha mi sem történt volna, a tévében sugárzott esti krimiről beszélgetnek.
„Ha nem hallgatsz rám, elküldöm hozzád Mengelét!”
Gyermeksorsok a náci koncentrációs táborokban és a háború után: túlélők és sorsok.
A bűnös múlt „feldolgozása” tehát nem sikerült; Fábri filmje – talán akaratlanul – arra is rávilágított, hogy társadalmi szinten a szembenézés-szembesítés morálisan lehetetlen. Nem azért, mert gonosz erők megakadályozzák, hanem mert a világ működése ilyen, az emlékezés és a felidézés eleve a torzításon és a felejtésen alapul, ezek nélkül pedig feltehetően egyetlen társadalom, politikai rendszer sem tudna működni.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
