Ilyen nincs. De van. Ötletekből kifogyhatatlan vezetőink most már naponta lepnek meg bennünket olyan rémálomba vagy vicclapba illő intézkedésekkel, amilyeneket, mondjuk, tíz évvel ezelőtt még képtelenségnek tartottam. Nincs olyan hatalom, amely idáig merészkedne, magyaráztam volna magabiztosan. Azért nincs, mert ha egy kormány ilyesmire vetemedik egy akármilyen, de mégiscsak jogállami formákhoz szokott európai országban, okvetlenül belebukik. Mekkorát tévedtem már megint.

Legutóbb ez akkor jutott az eszembe, amikor arról olvastam, hogy az építkezések engedélyezésével kapcsolatos (magától értetődően közérdekű) döntések dokumentációja többé nem hozzáférhető a nyilvánosság számára. A döntések átláthatóságáért küzdő civil szervezet után viszont nyomoz a Szuverenitásvédelmi Hivatal. Ugyanezen a héten a magyar állam hatszázmilliárdért (!) vásárolt ingatlant a miniszterelnök vejétől és más csókosoktól, kormányzati negyed építése céljából. (Mintha nem ütköznénk máris minden második utcasarkon kormányzati irodaépületekbe, mintha nem is Budapesten járnánk, hanem Franz Kafka Perének díszletei között.) A bejelentés nagyjából egybeesett az adósságokba hajszolt Oltalom karitatív alapítvány utolsó pénzforrásainak zárolásával. A vérkorrupt állami fő-fő végrehajtó vállalkozásai eközben százmilliós nagyságrendben jövedelmeznek ma is a bíróság ítéletére váró bűnözőnek. A kormánytagok és parlamenti képviselők milliós fizetését ismét megemelték, az ápolók, rendőrök, szociális munkások, fiatal egyetemi oktatók nagyobb örömére, akiket ugyanez a kormány és parlament éhbérért dolgoztat. Micsoda demagóg felvetések, ugye? De hát szó szerint ez a helyzet.

• Mi biztosítja Orbán tartós sikerét?
• Honnan ez a fásultság bennünk?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap szeptember 5-ig kapható 2024/35. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!