„Ételre csak havi nyolcezer marad”
Edit, a 77 éves futár (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Egy kispesti gíroszos előtt futottam össze Edittel. A filigrán, idős asszony hátán óriási ételszállító táskával, elszánt hangyaként egyensúlyozott be a kifőzdébe. Visszaúton épp csak megszólítani tudtam. „Most nem érek rá, dolgozom, mint állat. Este inkább tudok beszélni” – szabadkozott, aztán indult a következő fuvar felé. Nem hagytam annyiban, hiszen nem mindennapos, hogy valaki – közelebb a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez – ételfutárként dolgozzon, ráadásul ilyen pörgős tempóban. Az asszonyt később felhívtam, telefonbeszélgetéseink során pedig rendhagyó, mégis több százezer idős ember sorsát tükröző életutat ismerhettem meg.

Újrakezdés 77 évesen

Edit imád mindent, ami keréken gurul: dolgozott kamionosként, sokáig taxizott, villamost is vezetett. A futárkodásba azonban sajnos nem hobbiból vágott bele; a közelmúltban gyakorlatilag újra kellett kezdenie életét. „Tavaly szanálták a házat, ahol Pesten éltünk, a férjemmel vidékre, egy lepukkant telepre költöztünk. Ő három hónapra rá meghalt, én meg ott maradtam a tőle megörökölt többmilliós adóssággal azon az elviselhetetlen helyen.”

• Miért futárkodik még most is Edit, és miért kellett a nulláról felépítenie életét?
• 
Hány nyugdíjas korú ételfutár lehet Magyarországon, és mit gondolnak róluk alkalmazóik?
• 
Miért van annyi aktív nyugdíjas a munkaerőpiacon, és miért utal ez komoly problémára?
• 
Mit gondol az ismert nyugdíjelemző a 65 év felettiek megélhetéséről, társadalmi megítéléséről?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap január 16-ig kapható 2025/2 számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!