Ez a rendszer nem reformálható

Úgy érzem, hogy a legjobb korban vagyok – mondta Orbán Viktor pártja novemberi kongresszusán, ahol ellenjelölt és ellenszavazat nélkül sokadszorra a Fidesz elnökévé választották. Ha az életkort nézzük, nem is tévedett: az 59. életévében járó miniszterelnök a nemzetközi politika palettáján végigtekintve még mindig a fiatalabb vezetők közé tartozik. Árnyalja a képet, ha tekintetbe vesszük, hogy politikusi karrierjének kezdete, a Fidesz alapítása óta lassan harminchárom év telt el. Orbán Viktor azóta lényegében egyhuzamban a politikai küzdelmek frontvonalában áll, ebből 16 évet miniszterelnökként töltött el. Ez már olyan lelki és fizikai megterhelést jelenthet, amely koptatja a személyiséget, s a közéletben eltelt aktív időszak hossza önmagában nyomós érv a mielőbbi visszavonulás mellett.

A kongresszuson azonban a pártelnök-miniszterelnök félreérthetetlenül jelezte az övéinek és ellenfeleinek, országnak-világnak, hogy újabb ciklusra, ciklusokra tervez, esze ágában sincs az utódlással foglalkozni, vagy akár csak formálisan kiengedni a kezéből a politikai főhatalmat. Nem kétséges, tizenkét év folyamatos kormányzásával beírta a nevét a történelemkönyvekbe, amely akármikor és akárhogy ér véget, egy olyan időszak, amelyet Orbán-korszaknak fogunk nevezni. Viszont azt, hogy miként tekint majd az utókor erre a korszakra, leginkább a vég fogja meghatározni. Ma még nem tudjuk, hogy a kongresszusi beszédében az eddigi időszakot csak felkészülésnek minősítő, a tavaszi választásra készülő miniszterelnök elért-e pályája csúcsára.

• Orbán Viktor most mulasztja el az utolsó jó alkalmat a csúcson történő kiszállásra?
• Miért tudott korszakteremtő politikussá válni?
• Miért tekintély nélküli autokrácia Orbán rendszere?
• Miért tévút őt akár Horthyhoz, akár Kádárhoz hasonlítgatni?

A teljes cikket a Magyar Hang december 17-én megjelent karácsonyi dupla számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!