Ez az oltás lesz a végső?

Ez az oltás lesz a végső?

Egy fiatal megkapja a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina első adagját a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban Székesfehérváron 2021. május 14-én (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

A Vuhanból kiindult új koronavírus okozta első sokkon túl vagyunk, immár hatékony vakcinák is elérhetők, így jó eséllyel a közeljövőben az összes korlátozás feloldható lesz. A teljes megnyugvás ideje azonban nem jött el, hiszen senki nem tudja, hogy a szervezetben kialakuló immunitás meddig tarthat, mikor halványul el a védelem. Az utóbbi napokban olyan kísérleti eredmények láttak napvilágot, amelyek, ha beigazolódnak, náluk jobb hírt el sem lehet képzelni.

A két most megjelent tanulmány egyikét a Nature-ben publikálták, a másik még nem esett át lektoráláson, így egyelőre csak preprint (mondjuk így: vázlat) formában elérhető. Egybehangzó megállapításaik szerint jelenleg úgy tűnik, hogy azok, akik korábban már átestek a fertőzésen, majd a gyógyulást követően beoltották őket, olyan erős és maradandó immunvédelmet szereznek, hogy soha nem lesz szükségük emlékeztetőoltásra. Akik fertőzés nélkül kapták meg az oltást, azokat idővel valószínűleg újra vakcinálni kell, de ennek esedékessége nem fél-egy év múlva érkezik el, hanem akár sok évvel később.

Mielőtt azonban nagyon elbíznánk magunkat, nem szabad elfelejteni, hogy nemcsak az orvoslás fegyverarzenálja fejlődik villámgyorsan, de a vírus is evolválódik éjt nappallá téve.

A teljes cikket és a részleteket a Magyar Hang június 11-én megjelent 2021/24. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!