Ezerfürtű – A négybetűs élet

Nem egészen világos nekem, mit kellene értenem nagybetűs élet alatt. Pedig elég sokszor biztattak már azzal, hogy majd, ha az elkezdődik. Akkor aztán! Kezd az lenni a sejtésem, senki se tudja, miről is beszél ilyenkor, főleg a „majd” miatt. Mert ha én belegondolok, úgy érzem, sokkal nagybetűsebb volt nyaranta mezítláb bokáig az iszapban piócázni, biciklivel kiszökni a csermajori szellemfaluba tizenegy-két évesen, mint lakhatási gondokkal küszködni negyvenévesen. Meg eleve gyanakvással vagyok a nagybetűsökkel szemben. A nagybetűs Művész, a nagybetűs Nő, a nagybetűs Bor önkényes nagyotmondása megfoszt a saját értékítélet lehetőségétől, előírja a hódolatot, az állítás axiomatikus súlyával agyonnyomorítva az ellenszegülés bármilyen formáját. Nem szeretem az előírt áhítatot és a szuperlatívusz-licitet.

Az Ezerfürtű például nem állít többet magáról, mint hogy ezer fürtje van. Ami persze túlzás, mert annyi legjobb (vagy legrosszabb) évben sincs, de a száz meg az ezer nem számnév, jól tudjuk, még ha azt is tanultuk nyelvtanórán. Hanem ige. (A „jól tudjuk” persze ugyanolyan fellengzős nagyotmondás, mint a nagybetűs, tukmált közös nevező, de én legalább leleplezem magam.) Létezést fejez ki ugyanis, mert ami száz meg ezer, az van, és mert csók meg áldás meg jó meg szép lehet száz és ezer. Vagy fürt. Ezt az igen erős létigenlést, hogy ezer fürtöt ad valami évről évre, már kevesen értjük ezekben a hozamkorlátos, újhullámos időkben. Nyilván erényeként ragasztotta rá Kurucz András (és/vagy Kwaysser István) ezt az eposzi jelzőt, hiszen 1950-et írunk, amikor Kecskeméten (akkor még Kecskemét 5 és Miklóstelepi 5 néven) megszületik a fajta, és a nagyüzemi termelés számára fogantatták, fagytűrő, ellenálló, bőtermő egyedeket remélve a Tramini és Hárslevelű keresztezésétől. Vágyott hajlamai közül egyedül bőtermősége nyert igazolást, ezért hamar visszaszorult a kezdeti nagy népszerűség után.