A kora délutáni napsugár kíméletlenül megmutatja, milyen állapotban is van a minap bezárásra ítélt zalaegerszegi sajtgyár. Tejszállító kocsi áll meg a portaszolgálat mellett, és a fémszínű tartályról vakító fényjáték tükröződik vissza, a Savencia feliratot tartó, mohás betongerendák viszont elnyelik a világosságot.
„Alulhasznosított”: az üzemeltető Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt. vezérigazgatója, Kajdon Attila közleményében ezt a szót használta a zalai megyeszékhelyen található telephely jellemzésére. Azt írta, hogy a „gyár jelenleg túlméretezett energetikai rendszerrel üzemel, ráadásul az elavult gyártási technológia és géppark fejlesztéséhez, modernizálásához irreális nagyságú befektetésre lenne szükség”.
(…)
– Lassan nem marad semmink – igazolja kormánypárti vezetés kijelentésének valóságtartalmát a bezárás kapcsán egy idős hölgy, majd felsorolja, mi minden zárt be Zala megye központjában. Ő következetesen „vajgyár”-nak hívja a sajtgyárat, és nem véletlenül: az ötvenes években még Sajt- és vajgyárnak hívták, és egyike volt azoknak a nagy, meghatározó létesítményeknek, amelyek miatt a nagy megyei rivális városban, Nagykanizsán a „csinált város” gúnynévvel illették Egerszeget. Az egerszegiek pedig nemcsak munkát vállaltak a paneljaik és sorházaik között és mögött felhúzott klasszikus szocialista nagyvállalatokban, hanem kicsit az identitásuk része is lett a Zalahús, a Zalakerámia, a Ruhagyár és a Zalatej.
A riportot a Magyar Hang február 19-én megjelent 2021/8. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
