Hatvan évvel ezelőtt, 1964. november 21-én adták át a forgalomnak az új Erzsébet hidat, a háborút követően utolsóként rekonstruált dunai átkelőt. A régi híd felrobbantásától az új ünnepélyes felavatásáig hosszú út vezetett.
Lehet, hogy rossz helyre épült az Erzsébet híd? – merült fel a kérdés nem sokkal azután, hogy a régi hidat társaival együtt a visszavonuló német csapatok a Dunába robbantották. A gondolat felvetőinek részben igazuk volt. Az Erzsébet híd elhelyezkedését korábban is sokszor kifogásolták: Budán a Gellérthegy oldalába futott bele, Pesten pedig csak szűk hídfőt tudtak létrehozni az útjában álló – kisebb hezitálás után végül megkímélt – középkori belvárosi főplébánia-templom miatt. Így is le kellett bontani a régi pesti belváros közepét a keskeny utcákkal, az ódon hangulatú terecskékkel, a tornyos Városházával, a Hal téren álló legrégebbi, a török kor előtti évekből származó házacskával együtt. (Ha a hidat valamivel északabbra építik fel, akkor a Tabánt vágta volna keresztül, és el kellett volna tüntetni a föld színéről a mára megmaradt egyetlen pesti barokk polgárházat, a Százéves vendéglőt is.)
Térdre rogyó budai kapu
A régi, 1898–1903 között épült, Budapest büszkeségeként emlegetett okkersárga – amikor a nap sugarai oldalról érték, aranyfényt vető – Erzsébet híd, a világ legrégibb és legnagyobb egynyílású lánchídja 11 ezer tonna vasból épült, közel 14 millió koronáért. Viszonylag drágán, mert a 374 és fél méter hosszú hídon zajló munkálatokat az utolsó pillanatban le kellett állítani, ugyanis a budai hőforrások átáztatták a talaj szigetelésére szolgáló bitumenréteget. A szakemberek óvatosak voltak, az 1903-as átadást követően hosszú évekig nem merték átvezetni rajta a villamosforgalmat.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
