Feri a Csodaszarvason

Feri a Csodaszarvason

A tervezett akkumulátorgyár ellen tüntettek Debrecenben 2023. január 28-án (Fotó: Szabó Zsolt László/Magyar Hang)

Úgy látszik, hogy ami Németországban jó, azzal szemben Magyarországon egyeseknek kifogásuk van, csak nehogy kiderüljön, hogy az inspiráció is máshonnan érkezik – mondta Szijjártó Péter egy minapi fórumon. Amellett, hogy paranoid módon ismét sorosozott egyet világvándor külgazdasági miniszterünk, picit meg is simogatta Németországot, most tehát, úgy tűnik, fényes szelek fújják kormányzati körökből a fekete-vörös-arany sávos lobogót. Emlékezhetünk rá, hogy néhány hónapja Schmidt Mária, a Nemzet Kissingere Germánia puszta létét is kétségbe vonta, manapság pedig szinte naponta önti le rózsaszín festékkel az egykori páriát a propagandamédia. Az ok: átadtak egy hasonszőrű (csak sokkal kisebb kapacitású) akkumulátorgyárat a türingiai Arnstadtban, amelyet történetesen ugyanaz a cégcsoport tulajdonol, mint amelyik elemi felháborodást okozva ugyanilyen üzemet létesítene Debrecenben.

Az érdek mindent felülír, bárkiből lehet patás ördög, aztán átváltozhat Holle anyóvá azon nyomban, ha a helyzet úgy kívánja. Állítom, ha Gyurcsány Ferenc szőröstül-bőröstül megvenné a kínai Contemporary Amperer Technology Co. Limited (CATL) nevű céget, másnap alakját bronzba öntenék, és felültetnék a Széll Kálmán téri Csodaszarvas hátára… (Ugyanez történne véleményem szerint a következő kétharmados Fidesz-győzelem esetén is, de ezt csak így zárójelben!) Az elmúlt hetek eseményei hűen tükrözik az elvtelen és gátlástalan kommunikációs trükközést. Ismerhetjük korábbról a szokásos metódust, bár most ez némiképp másfajta ügy. Itt most nem Márki-Zayra kell patát meg szarvat aggatni, hanem egy lázálmot (hogy tudniillik akkunagyhatalom leszünk) kell lenyomni a torkokon. A derék cívisek tiltakozásukkal nagy feladat elé állították a propagandát, ez kétségtelen. A riadóztatás után a beszélő fejek léceiket a nyugati síparadicsomokban hagyva rohantak Budapestre, majd megkeresve Debrecent a térképen azon nyomban a cívis városban teremtek. Vajúdtak a hegyek, aztán kisegér született: Soros.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!