Fidesz építette, Fidesz rombolja: sajtóvég Erdélyben

Fidesz építette, Fidesz rombolja: sajtóvég Erdélyben

A bezárásra ítélt erdélyi lapokat reklámozó molinó (Fotó: Lukács Csaba/Magyar Hang)

Fejbe lőtte a Fidesz az erdélyi médiát – kezdte a mondatot egy ismerősöm, amikor megérkeztek az első hírek a romániai magyar újságírók kirúgásáról. Több mint hétmilliárd forintból nagyra fújtak egy léggömböt, felvásárolva az erdélyi magyar sajtó többségét, most pedig egyszerűen kidobják az ablakon a nyomtatott lapokat.

Aki nem tudná: október közepén az erdélyi Mediaworks, vagyis a Prima Press Kft. egy szűkszavú közleményben jelentette be, hogy december végétől megszűnik az országosan terjesztett Krónika napilap és regionális társai, a Székelyhon és Székely Hírmondó napilap. Nem jelenik meg többé a havi Nőileg, és a Heti Hirdetőt is leállítják. Ezzel együtt felszámolják a teljes terjesztői hálózatukat is, amely az említett lapok mellett például az anyaországi magazinokat is elvitte az olvasókhoz a térségben.

Bár a publicisztika eleve személyes műfaj, hadd legyek picit személyesebb a kelleténél: a három székelyföldi, többségében magyarok lakta megyében kapható Heti Hirdetőt én alapítottam huszonöt esztendővel ezelőtt. A boldog emlékű budapesti Expressz mintájára, apróhirdetési és fogyasztóvédelmi újságnak. Bár útjaink rég elváltak, és a fogyasztóvédelmi részt is rég felcserélték bulvárra, mégis fáj, hogy most megszűnik. Legszebb éveiben 15 ezer példányban is elfogyott hetente, de még most is elmegy belőle több mint ötezer darab. Négy embert eltartott, most mindenkit kirúgtak. Pedig volt igény rá, a 28 oldal nagyjából fele volt apróhirdetés.

A teljes cikket a Magyar Hang november 25-én megjelent, 2022/48. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!