
Erős állításokat fogalmazott meg Szegi Emma, a Hajdú-Bihar megyei Kaba fideszes polgármestere Lázár János berettyóújfalui utcafórumán. – Egyet szeretnék üzenni odafentre: az emberek azért tarthatják hitelesnek Magyar Pétert, mert elegük van a kivagyiságból, és nagyon sokan úgy gondolják, hogy ezt teljesen másként kellene csinálnia néhány embernek. Őket helyre kellene tenni, nagyon sok ember ezt várja – jelentette ki.
Mindenki tudja, kikről van szó
Az 5700 lakosú Kaba városát 2006 óta irányító Szegi Emma lapunk érdeklődésére kijelentette: bárki előtt vállalja a véleményét. – Már szinte hetente akár többször is találkozhat a lakosság fényképekkel, információkkal a gazdasági élet szereplőiről, politikusokról és hozzátartozóik életéről. Nem gondolom, hogy a 8 millió forintos táskából több darabot kellene venni, hogy a héten minden napra jusson belőle más színű! Ez irritálhatja az embereket, akik nehéz munkát végezve próbálnak megélni – felelte arra a kérdésünkre, mit értett pontosan „kivagyiság” alatt. – Vannak Magyarországon köztiszteletben álló családok. Senki sem kérdőjelezné meg, hogy a tudásuknak, tehetségüknek és a szorgalmuknak köszönhetően tettek szert a vagyonukra. Ilyennek tartom a Béres családot vagy az ásványvíz-palackozó Balogh Leventét és másokat is. De nem mindegy, hogy – mint ők – nyílt piacon vagy döntő többségében állami megrendeléseken gyarapodott valaki.
A polgármester nem akart nevesíteni senkit, de amikor megemlítettük neki Mészáros Lőrinc és a felesége, illetve Matolcsy György volt jegybankelnök fiának nevét, úgy folytatta: – Mindenki tudja, kikről van szó. A magánrepülővel, helikopterrel, a több száz millió forintos autókkal utazókról beszélek. Az egyszerű embernek – ide sorolom magamat is – furcsán hathat ez az értékrend. Én azt sem tudom elképzelni, miért van erre szükségük. Amikor Lázár János azt mondta, hogy elég a luxizásból, azt mondtam: teljes mértékben igaza van! Úgy látom, ha az ellenzék alkalmasnak bizonyult volna arra, hogy belerakja vagy kikényszerítse az egészséges fékek beépítését a rendszerbe, nem jutunk el idáig, hogy ezt a fideszes miniszternek kell kimondania – jelentette ki.
• Miként ment szembe a földárverések idején egy fideszes gazdával, aki szerette volna megszerezni a Kaba melletti állami földeket?
• Mely kormányzati intézkedésekkel ért egyet, és melyeket kritizál?
• Miért állítja, hogy leszoktatják az embereket az öngondoskodásról?
• Milyen terveket készített Kaba városa a cukorgyártás újraindítására?
• Miben kérte Szegi Emma Lázár János miniszter segítségét?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap június 26-ig kapható 2025/25. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!