Régen a múlt idő is jobb volt, mondja tördemici barátom, és legyint, majd hozzáteszi, hogy jobb volt vala. Jobbak voltak vala a dalok, jobb volt a nyár, jobb volt az ősz, sőt: a nyelvtan is jobb volt, ha már ilyen szépen és pontosan ki lehetett fejezni a múlás állandóságát is egy egyszerű szerkezetben. Nem is volt valaha szomorúbb nyelv, mint a magyar.
Mert a múlt aligha „lett” befejezett, a voltak nem múltak el. (Néha ma sem…, nyomasztóan nem.) S ha ennek a szövegnek az időkezelése egy egyszerű tényen, az eltelt a nyár befejezett állításán alapul is – látod, milyen fontos egy irodalmi szöveg időhöz való viszonya –, jobbára mégis a nyárról akar szólni, abba kapaszkodik, ami idén minden átmenet nélkül a negyvenöt fokos kánikulából a hatfokos, novemberies őszbe váltott, egyszerre véget ért.
A hegy tetejét többször takarta felhő az elmúlt pár hétben, mint egy év alatt összesen, a lezúduló víz megtöltötte a közeli patakok medreit, és végre nem kellett öntözni a bazsalikomot, a zsályát meg a tavasszal kiültetett diókat. A szőlőt már rég leszüretelték, ez maga példa nélküli, a szüreti időszakra alig maradt fenn termés, minden beérett augusztus elejére, s olyan cukorfokokkal, hogy aligha jön alacsony alkohollal az idei bor. Bukolikus leírásokba menekülhetünk a rossz idők elől – korszak s időjárás, mint „idők”, egyaránt rossz hangulattal üldözik az embert.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
