Freund Tamás: Sikeresebben működne a kutatói szektor, ha ismét az MTA-hoz tartozna a hálózat

Freund Tamás: Sikeresebben működne a kutatói szektor, ha ismét az MTA-hoz tartozna a hálózat

Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke beszél a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) 239. tanévnyitó ünnepségén 2020. szeptember 4-én (Fotó: MTI/BME/Philip János)

Sikeresebben működne a kutatói szektor, ha az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat visszakerülne az MTA költségvetési fejezetébe, önálló alfejezetként – nyilatkozta a Magyar Hangnak Freund Tamás. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint a hátrányok között a bizonytalanság, a kutatói életpálya hosszútávú kiszámíthatóságának hiánya áll első helyen.

Azt ugyanakkor hozzátette, hogy számos negatív – elsősorban a kutatási szabadság korlátozását előrevetítő várakozás – alaptalannak bizonyult. Emellett a legfontosabb előnynek a költségvetés megduplázását nevezte, ami a béremelésen kívül a hazai kutatási források jelentős, teljesítményarányos növekedését is eredményezte.

• Van arról kimutatásuk, hogy az elmúlt tíz évben, valamint az átszervezés óta hány kutató hagyta el az országot?
• Milyen lépéseket tartanának szükségesnek, hogy megfelelő legyen a kutatók anyagi megbecsültsége?
• Miért dönt úgy ma egy magyar kutató, hogy külföldön folytatja a munkáját?

A teljes cikket a Magyar Hang augusztus 27-én megjelent 2021/35. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!

Címkék: MTA, Freund Tamás, kutatás