Gálvölgyi János: Teljes szellemi csőd van

Gálvölgyi János: Teljes szellemi csőd van

Gálvölgyi János (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Sajnálom a gyerekeim, az unokák generációját, mert azt látom, hogy sem Magyarország, sem a világ nem előre megy, hanem hátra – mondja Gálvölgyi János. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésszel a közelmúltban megjelent Hivatásos rajongó című könyve apropóján beszélgettünk többek között pályatársakról, Pintér Béla iránti rajongásáról, közönséges és műveletlen emberekről, közéleti borúlátásáról és Kerényi Imre „most mi jövünk”-jéről.

A színművész szerint illik tudni, hogy hol él az ember, nem lehet hülye ebből. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy „sok újságot már nem kell elolvasnom, arról tettek egyesek”.

Gálvölgyi azt is elmondta lapunknak, az ég egy adta világon semmi pozitívat nem lát mai magyar politikában, közéletben.

• Mit tanácsol egy olyan, mondjuk 20-as, 30-as éveiben járó embernek, aki éppen azon vacillál, hogy maradjon vagy menjen az országból?
• Lát párhuzamot, vagy akár ellentétet a Ki mit tud? és a mai ezernyi tehetségkutató között?
• Foglalkoztatja az elmúlás?
•Hetvennégy évesen, Kossuth- és Jászai Mari-díj után mi hajtja az embert, hogy szombat este ne egy előkelő étteremben fogyassza a kacsasültet a feleségével, hanem készüljön, és bejöjjön a színházba?
• A közéletben van pislákoló gyertya az alagút végén?
• Volt-e szekértáboros?

A teljes cikket a Magyar Hang szeptember 30-án megjelent, 2022/40. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!