Gazdaságpolitika helyett szavazatvásárlás
Bezárt kocsma Kisvaszaron (Fotó: Farkas Norbert)

A kormány árrésstop-intézkedése olyan lavinát indított el, amelynek árát – szokás szerint – az adófizetők tömegei fogják megfizetni. A piaci viszonyokba beavatkozó, 30 árucsoportot érintő intézkedés ugyanoda vezet majd, mint a korábbi árstop – az infláció középtávú gyorsulásához. Varga Mihály jegybankelnök ugyan a napokban az intézkedés inflációt letörő hatásáról beszélt, ez azonban csak rövid távon igaz. A kereskedők az elszenvedett veszteséget várhatóan más áruk árának emelésével ellensúlyozzák, és miután az intézkedés a termelői árakat nem korlátozza, azok várható emelkedésekor tovább gyorsulhat az infláció. Az intézkedés kivezetésekor pedig ugrásszerűen emelkednek majd az érintett termékek árai, ami ugyanebbe az irányba hat.

Az új szabály nem vonatkozik a falusi kisboltokra, ezek azonban így is bajba kerülhetnek, hiszen eddig is drágábban kínálták az alapvető termékeket, mint a multik, az árrésstop miatt csökkenő árak következtében pedig egyre nagyobb a versenyhátrányuk. Jól mutatja nehézségeiket, hogy múlt karácsonykor egy kistelepülés polgármestere ajándékként a szomszédos településen működő multiba vitte olcsó bevásárlásra támogatóit. Mi sem mutatja jobban sanyarú helyzetüket, mint a Portfólió adatai, amelyek szerint 2024 első félévének végén 102 624 kiskereskedelmi üzlet működött Magyarországon, 18,2 százalékkal kevesebb, mint 4 évvel ezelőtt, de még a fél évvel korábbihoz képest is 3,5 százalékos a csökkenés.

Kifakadt egy bodrogközi boltos: „A kasszában néha én szégyellem magam az élelmiszer ára miatt”
Tompos Ádám

Kifakadt egy bodrogközi boltos: „A kasszában néha én szégyellem magam az élelmiszer ára miatt”

Ricse egyik boltjának tulajdonosa az árrésstop bejelentése után bukott ki, elmagyarázza, miért nincs igaza a miniszterelnöknek. Nála jártunk és megnéztük a borsodi kistelepülést is.

Milyen újabb sarcokra készül a kormány, hogy betömje a költségvetésen tátongó lyukakat?
Gazdaságpolitika híján megmenti-e a kistelepüléseken élőket a kocsma- és bolttámogatás?
Mikor és hogyan árulta el a polgárságot Orbán Viktor?
Az osztogató atyáskodás szocialista modellje 1990-ben megbukott. Vajon van-e értelme újraéleszteni?

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!