Őt keresik, ha sebesült kisragadozót találnak

Gera Pál azóta foglalkozik kisragadozók gondozásával és megmentésével, amióta az eszét tudja. Évtizedekig dolgozott állatgondozóként az állatkertben, mostanában pedig főként vidravédelmi programokat szervez. Neve olyannyira összenőtt a kistestű ragadozókkal, hogy ha bárki mentésre szoruló állatot talál, azonnal őt hívja segítségül. Legújabb, Füttyöstől Duzzogóig című könyvében húsz állat megmentésének történetét meséli el.

Gera úr! Tegnap találtunk a határban három magára hagyott menyétkölyköt. Még nem nyílt ki a szemük, a nemüket nem tudtuk megítélni, ehhez a mi tudásunk nem elégséges…; Tisztelt Gera úr! Ismeretlenül keresem meg magát, és a segítségében bízok. Van nekem egy kis tavam, örököltem, és ebbe halat telepítettem… A napokban azonban nagyon sok megrágott haltetemet találtam a parton, és a vadászcimborám azt állítja, hogy vidra költözött a tóba…; Gera úr! Azért írok ismét, mert szeretnék beszámolni a vidráimról…; Tudod, Pali, csodálatos érzés volt Matyi (vidra)életét megmenteni, gondozni őt, aztán látni, ahogy visszatér a szabadba. Isten bizony, még most is, pedig már eltelt egy kis idő, amikor eszembe jut, majd elsírom magam…

Gera Pált „távállatmentőként” naponta várják hasonló e-mailek, levelek (amelyeket a Füttyöstől Duzzogóig című könyvében közölt), hiszen ő az ország leghíresebb kisragadozó-gondozója, a vidra- (illetve menyét-, görény és hasonlók) mentő közösség összetartója.

A legtöbb kisgyerek csak álmodik arról, hogy Fekete István Tüskevárjának története az ő vakációja során is megelevenedjék, a legtöbben azonban csak az állatkertben találkozhatnak vadon élő ragadozókkal. Gera Pál gyermekkora azonban maga volt a Tüskevár vagy még inkább – hogy Fekete Istvánnál maradjunk – a Lutra. Gera gyerekkorában a vele azonos korú srácokkal naphosszat kint a határban kószált a dél-alföldi Tömörkény mellett. A legjobb ismerősei a helyi halászok, vadászok, csőszök voltak.

– Nagy élmény volt ezeket az embereket hallgatni, és tanulni tőlük arról, hogyan lehet a vadállatokat megfigyelni, és ellesni a viselkedésformáikat – mondja Gera Pál. – Tömörkény mellett van a Csaj-tó, amelyet inkább tórendszernek mondhatnánk. Gyakran kimentünk mi, gyerekek a határba, ahol a halászok felállították a vidracsapdákat; akkor, a hetvenes évek elején a vidra még vadászható volt. Mi mindig a vidrának szurkoltunk, és segítettünk is nekik, felszedtük a hurkokat, és összecsaptuk a csapóvasakat. A halászok ezt észrevették, és amikor éppen hazafelé gyalogoltunk a faluba a tóról, megállítottak minket. Azt mondta egyikük: „Na, kölyök, ha ennyire szereted a vidrát, akkor ezt olvasd el!” Ez a könyv Fekete István Lutrája volt, és ezzel meghatározta az életemet.

Erről is olvashat a cikkben:
• Hogy lett táv-vadállatápoló Gera Pál?
• Mit tegyünk, ha sérültnek tűnő kisragadozót látunk?
• A vidra akár egész életére is ragaszkodhat az emberhez