„Okos gyerek, szép kisfiú” volt, de jött a drog és agyonverte a nagymamáját
A tragédia helyszíne (Fotó: Magyar Hang/Tompos Ádám)

A Miskolci Járásbíróság rendelte el a letartóztatását annak a 27 éves férfinak, aki a gyanú szerint girincsi házukban tavaly szeptemberben agyonverte a nagyanyját. Helybeliek elmondása alapján erőszakoskodott is az idős asszonnyal, majd a holttestét a szemétbe rejtette, ahol patkányok kezdték ki a tetemet. A településen élők úgy vélik, elsősorban a drogozás áll a tragikus eset mögött.

Veszélyes terület, belépni tilos! – ez a felirat a borsodi Girincs több házán is olvasható. Ottjártamkor az egyik ilyen ingatlanból jön ki épp három ember a település ütőerének számító Kossuth utcán. Első ránézésre látszik, hogy csonka család: anya, húg, báty. Ákosról kérdezem őket, a fiatal férfiról, aki kegyetlen módon végzett nagyanyjával, a minden helybeli által csak Tündiként emlegetett asszonnyal. Ahogy sokan a településen, úgy először ők sem akarnak beszélni, gyerekei szabályosan elhúzzák előlem az anyukát. De aztán a többi girincsihez hasonlóan, akivel találkoztam, neve elhallgatását kérve válaszol.

Veszélyes terület

– Életfogytiglant kellene adni neki! Hát az anyja helyett felnevelte a nagyanyja, aztán megerőszakolja és megöli!? – szól az asszony, én pedig kérdezek tőle, méghozzá a kábítószerről, amely a gyilkosság hátterében állhat, és ami mára az egyik legnagyobb társadalmi problémává vált a faluban. A gyanúsított egyik hozzátartozója azt mesélte, hogy Ákos, „nem most kezdte a drogozást, azelőtt nagyon okos gyerek volt, szép kisfiú”. Másoktól pedig megtudtam, hogy nemcsak a família életében jelent meg a filléres, új típusú pszichoaktív szer, hanem szinte mindenkiében a nyolcszáz fős településen. Az idejét mindenki máskorra teszi, de abban közmegegyezés van, hogy a szálak a szomszédos Körömre vezetnek. Vagy azért, mert onnan többen is átköltöztek Girincsre, vagy azért, mert ott több díler is tevékenykedik.

 

• Hogy fordulhat elő ilyen eset faluhelyen?
• Lesz-e az esetből etnikai konfliktus?
• Számítottak-e a tragédiára?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap február 20-ig kapható 2025/7. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!