Sokféleképpen el lehet árulni közösségeket. Az óvodás, mondjuk, elköpheti a rivális bandának, hova ásta el barátaival a cserebogarat a homokozóban. Vagy valaki koccinthat sörrel, mielőtt vége a tiltott időszaknak. Vagy nem drukkol eléggé a Csapatnak. Vannak persze még komolyabb csínyek is, de még azok is eltörpülnek amellett, amikor valaki a Földet, közös hazánkat árulja el. Előbbiek csak kultúráról és identitásról szólnak, utóbbi viszont közös túlélésünkről.
A túlnépesedés és a globalizáció kombinációja oda vezetett, hogy egyfajta globális faluban élünk mindannyian, egyre inkább egy közösséget alkotva. Vallástól és kultúrától függetlenül együtt sírunk és nevetünk, az ezer szállal összefonódó gazdasági és politikai folyamatok miatt egyetlen közösséget alkotunk, ökológiai szempontból pedig végképp közös az otthonunk. Egy büszke és független szigetlakó büszkesége és függetlensége is csak addig tart, amíg a többiek miatt el nem nyeli a tenger a szigetét.
A bioszféra nagyon rossz állapotban van, a természet letarolása és a természeti erőforrások mérhetetlen kifosztása nem ismer határokat. A lepusztult ökoszisztémák nem működnek megfelelően, instabilak és nem tudnak reagálni, alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Ég a házunk. Van, aki a dolgozószobában ülve, munkájában elmélyülve ezt észre sem veszi. Van, aki még gyorsan megigazítja a függönyöket, ne legyenek gyűröttek, mert az is fontos. És van, aki beszór még gyorsan egy marék kukoricát a tűzbe, hátha el tud adni valakinek még egy kis popcornt. Mivel a ház oltásához sürgős és hatékony cselekvésre, azonnali összefogásra lenne szükség, mindegyikük hibás, a flegma is, a dekoncentrált is és az opportunista is. Bolygónk esetében nincs B terv, mint tudjuk, itt nem fizet a biztosító, nem babra megy a játék. Aki a környezeti válságot bármilyen okból nem képes komolyan venni, azt nyugodtan tekinthetjük közös otthonunk, globális hazánk elárulójának. És persze a következő generációk sírásójának.
A globális hazaárulók rendszertanát vázolnám fel itt most röviden, azzal a céllal, hogy ha valaki magára ismer, akkor sürgősen gondolkodjon el, még mielőtt megalakul, és eljön érte a globális klímarendőrség. Ami lassan talán elkerülhetetlen lesz. Lepusztított bolygónk állapotának helyrehozására ugyanis nemigen látszik a megoldás, a finom és diszkrét tötymörgés ideje lassan lejár. Az elsüllyedő szigetükről kitelepített panamaiak valószínűleg már nem bíznak a csilivili egyezményekben. Nehéz látni, hogy az „alulról” jövő kulturális változásokra hagyatkozva mit érhetünk el. Valószínűleg semmit, és azt is csak nagyon lassan. Az is igen kockázatos, ha „föntről” csap oda valaki, de ez legalább gyors és hatékony. Jó esetben nem elmebeteg diktátorokra, hanem bölcs döntéshozókra hagyatkozva, de hát a kockázat hatalmas. Olyan politikus, aki bátran szembeszáll a végtelen növekedés és az eszetlen népesedés kedvezőtlen hatásaival, gazdasági lobbikkal, ritka, mint a fehér holló. A nem növekedés jegyében pedig törpe diktátorok helyett törpegazdaságokra lenne szükség. De ez ördögtől való gondolat, a növekedés még mindig szent, ennek nem tudnak ellenállni sem a vezetők, sem a tömegek. Bármiféle megoldástól így pedig egyre csak távolodunk, elsősorban a globális hazaárulók miatt. De kik is ők?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
