
Nem nehéz olyan felhasználót találni, aki riasztotta már a gondosóraközpontot véletlenül, pedig nem volt veszélyben. Szerencsés esetben ilyenkor az idős embert utoléri telefonon a diszpécser, mielőtt elindulnának hozzá a mentők és a tűzoltók. A 70 éves, egyedül élő László – nevét kérésére megváltoztattuk – jó egészségnek örvend, csak a biztonság kedvéért fogadta el az állam által térítésmentesen biztosított riasztóeszközt. Nem is a karján hordja, csak otthon tartja jól elérhető helyen. Megnyugtatja, hogy az eszközzel rosszullét esetén könnyen és gyorsan hívhat segítséget. László nemigen nyúl a gondosóra után, csak ha tölteni kell, mégis előfordult már, hogy véletlenül megnyomta a gombot, és ezzel segélyhívást kezdeményezett. Pedig elmondása szerint nem „analfabéta” technológiai eszközök kezelésében: számítógépet és okos- telefont is használ. – Azonnal felhívtak, hogy jól vagyok-e – meséli.
Ha nem érték volna el, a központnak riasztania kellett volna a mentőket és a tűzoltókat is – ez a szabály. A gondosóra sok életet mentett már, de a téves riasztások aránya helyenként magas lehet. Berhidán a tűzoltóság éves beszámolójában került elő ez a téma februárban. Az önkormányzati hírportál tudósítása szerint Őri György alezredes, a Pétfürdői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka arról beszélt a képviselőknek, hogy a gondosóra valóban biztonságot jelent egy baleset esetén, de a téves riasztások száma jelentősen megnőtt – náluk 2024-ben a 35 riasztásból 33 esetben véletlenül jelzett –, amit ő azzal magyarázott, hogy a szerkezet érzékeny, akkor is jelzést ad le, ha véletlenül odanyomják valamihez, vagy ha lemerül, és az idős lakosság szerinte nincs kellően felkészülve a használatára.
• A riasztások mekkora része lehet téves?
• Mi lehet ennek az oka?
• Mit mond a kérdésről a Belügyminisztérium?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap április 24-ig kapható 2025/16. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!