
A Guinness-rekordokat üzemeltető cég gyakorlatilag betiltotta a túlevéssel kapcsolatos rekordkísérleteket, arra hivatkozva, hogy ezek egyértelműen károsak az egészségre, és súlyosbíthatják az étkezési zavarokat a figyelemre és elismerésre vágyó, egyébként is a veszélyeztetett csoportba tartozó fiatalok körében. Ez pozitív fejlemény, de a közösségi médiából még így is rengeteg olyan impulzus érheti a felhasználókat, amelyek ráerősíthetnek a táplálkozással kapcsolatos kényszereikre.
Ezerkilencszáznyolcvanháromban egy 23 éves nőt szállítottak a Liverpooli Királyi Kórházba szörnyű hasi fájdalmakkal. A hasa feldagadt, alig kapott levegőt, a köldöke pedig kifordult, mintha terhes lenne. De nem volt az, csak sokat evett. Nagyon sokat: 8,6 kilogrammnyi ételt fogyasztott el négy óra alatt egyhuzamban. A vacsorája a következőkből állt: 450 g máj, 900 g vese, 225 g steak, 450 g sajt, sok kenyér, 450 g gomba, 900 g répa, egy egész karfiol, 10 őszibarack, körték, almák, banánok, 900 g szilva, 900 g szőlő és sok tej (a fura számok a brit font mértékegység átváltásából adódnak – a szerk.). A röntgenen azonnal látszott, hogy a nő akut evés utáni gyomortágulásban szenved. Hiába próbálták megmenteni az életét, néhány óra múlva borzalmas agónia közepette elhunyt.
Ezzel bekerült a Guinness-rekordok könyvébe: ez volt a legnagyobb ételmennyiség, amit valaki egy ültő helyében elfogyasztott. Ugyanabban az évben szerepelt a könyvben Edward Abraham Miller is, aki arról volt híres, hogy napi 25 000 kalóriát evett meg (ez tízszerese az egészséges mennyiségnek), és 1922 óta senki nem tudta legyőzni az evőversenyeken. Mint a könyv főszerkesztője elmondta, az étkezési rekordok egyértelműen a legnépszerűbbek – az olvasók és a rekorddöntögetők körében egyaránt. Nehéz megtalálni ennek okát, de valószínűleg szerepet játszik benne, hogy az evéssel mindenkinek vannak személyes élményei, így könnyen át tudjuk érezni egy-egy csúcsdöntés súlyát. Másrészről az efféle vállalkozások könnyen megvalósíthatók, hiszen a rekordkísérlethez nem szükségesek drága eszközök, egzotikus helyszínek, hatósági engedélyek. Csak rengeteg étel és az elismerés iránti éhség.
• Mennyien szenvednek valamilyen étkezési zavarban?
• Mennyire keresik a közösségi médiában az emberek a különféle étkezős videókat?
• Mennyire hat ez rájuk?
• Milyen ötletek vannak a megoldásra?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!