Gyenge forint, méregdrága nyaralás

Gyenge forint, méregdrága nyaralás

Szardínia tengerpartja (Forrás: Unsplash)

Aki most készül eurót használó országba, annak mintegy 20 százalékkal többe kerülhet a nyaralás, mint egy évvel ezelőtt. A forint ugyanis jelentősen gyengült egy év alatt: amíg tavaly június elején 346, a napokban 395 forintot kellett adni egy euróért, de a hét elejére átlépte a 400-as szintet is. Vagyis ma több mint 14 százalékkal kevesebb eurót kapunk a forintunkért, mint tavaly ilyenkor. Ez azonban még nem minden, hiszen az infláció nemcsak nálunk, hanem az eurót használó országokban is száguld, az utolsó ismert adat szerint áprilisban az eurózónában a pénzromlás üteme elérte a 7,5 százalékot.

Alapvetően politikai okai vannak a mostani forintgyengülésnek, és nem a szomszédban zajló háború egyenes gazdasági következménye. Az orosz–ukrán háború kitörése óta ugyanis a magyar pénz mintegy 10 százalékkal gyengült, miközben a régiós valuták, például a lengyel zloty vagy a cseh korona alig fél százalékkal ér kevesebbet, mint február végén.

A forintgyengülés legfőbb oka valójában az, hogy április végén az Európai Bizottság úgy döntött, jogállamisági eljárást indít hazánk ellen, mert nem lép fel a tíz éve létező korrupciós veszélyekkel szemben, és továbbra sem átlátható az uniós pénzek kifizetése, vagyis komolyan felvetődik a csalás gyanúja.

 

• Mi a forint gyengülésének a legfőbb oka?
• Miért menekülnek a forinttól a befektetők?
• Mit tehetünk, hogy legalább valamennyivel olcsóbb legyen a megdrágult nyaralás?

A teljes riportot a Magyar Hang június 10-én megjelent, 2022/24. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!