Gyenge szakszervezetek, erős Orbán

Az Orbán-rendszer tudatosan és szervezetten cselekedett annak érdekében, hogy a kormányzati hatalomnak minél kevesebbszer kelljen nagy, érdemi társadalmi ellenállással szembenéznie. Ebben Magyarország történelme által meghatározott társadalmi viszonyok is segítették: a kapitalista rend meglehetősen felemásan érvényesült a XIX. században, az uram-bátyám világ továbbéléséről Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond korabeli írásai is tanúskodnak. A hatalomtól nem vagy kevésbé függő polgári társadalmi réteg vékonyabb volt a nyugati társadalmakhoz képest, és még ezt a felemás fejlődést is megszakította a szocializmus négy évtizede. A magyar liberális demokrácia (1990–2010) történelmileg rövid időszaka eleve nem lehetett alkalmas a maga érdekeiért tudatosan, hangosan és szervezetten kiálló tömegek kialakulására, már csak azért sem, mert az 1989–90-es rendszerváltás olyan gazdasági sokkot hozott magával, azaz hatalmas munkanélküliséget, tömeges szegénységet és lecsúszást, hogy sokak számára az ennivaló beszerzése is kihívást jelentett, így kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, mint hogy az öntudatos polgári társadalomban való részvételt vállalják. Az 1990-es években a kormányok örültek, ha nem kell államcsődöt jelenteniük, így a nagy társadalmi zuhanást nem akadályozták meg, sokan pedig úgy érezték, magukra hagyták őket, és alig akadtak olyan civil szervezetek, amelyek segítettek volna rajtuk.

Ilyen, az emberek tömegein segíteni képes szervezetek lehettek volna a szakszervezetek, ám azok nagyjából tehetetlenül nézték végig a munkahelyek tömeges megszűnését, amely a KSH adatai szerint 1993-ban 12 százalék felett tetőzött, az 1989. évi reálbér szintjét csak 2002-ben sikerült elérni. A tömeges munkahelymegszűnés a szakszervezeti tagok számának drasztikus zuhanásával is járt, és más okok miatt is mára a szakszervezeti szervezettség nagyjából 10 százalékos lehet országosan, ami azt is jelenti, hogy a tagdíjbevételek is csökkennek. A bajokat tetézte, hogy az 1990-es években az állampárti szakszervezeti szövetség helyébe sok szakszervezet lépett, és a megosztottság magas foka mára is megmaradt, így fordulhat elő, hogy például a MÁV-nál vagy a BKV-nál több, egymással is versengő szakszervezet van, országos szinten pedig öt szakszervezeti konföderáció osztozik az egyre fogyó taglétszámon és a rendelkezésre álló pénzen. A legnagyobb szakszervezeti konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) tagsága ma már százezer fő alatt van. Nem ritka eset, hogy konföderációk között, konföderációkon belül és szakszervezeteken belül is küzdelem folyik az egyes érdekcsoportok között a fogyatkozó vagyonért, pozíciókért.

• Nyugaton nem így néznek ki a szakszervezetek.
• Volt-e május 1-jén mondanivalójuk a szakszervezeteknek?
• Miért vegye a szakszervezeti vezetőket a kormány komolyan?

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap május 5-én megjelent, 2023/18. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!