Győrffy Dóra: Mi vár ránk? Kivándorlás, elnéptelenedés, semmi jó

Győrffy Dóra: Mi vár ránk? Kivándorlás, elnéptelenedés, semmi jó

Győrffy Dóra (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

A Fudan korrupciós kockázatot jelent, keleti orientációt, mindehhez a magyar felsőoktatástól vonják el a forrásokat – mondta Magyar Hangnak adott interjújában Győrffy Dóra szabadelvű-konzervatív közgazdász-politológus, aki januárban nagy hatású tanulmányt jelentetett meg a közepes jövedelem csapdájáról.

Mint az interjúban elmondta, az észtek és mi 2010-ben pontosan ugyanazon a szinten álltunk, de az észtek, akik a rendszerváltáskor még messze mögöttünk voltak, tíz év alatt tíz százalékponttal elénk kerültek. Magyarország továbbra is az olcsóságával igyekszik versenyezni, amit a forintleértékeléssel biztosítanak. Ha ezen a pályán maradunk, Románia is leelőz minket két-három év múlva. „Románia az elmaradottság szimbóluma volt Magyarországon, most hamarosan lehagynak minket. És hát mi vár ránk? Kivándorlás, elnéptelenedés, semmi jó” – fogalmazott.

Szerinte a mostani jogrendszer arra szolgál, hogy a hatalmi viszonyokat tartósítsa. „Az állam ott avatkozik be, ahol nem kellene, kijelöli, kik lehetnek tulajdonosok, és ott vonul vissza, ahol lenne dolga, legyen szó a rászorulók támogatásáról vagy a felsőoktatás magánosításáról.” Hozzátette: „olyan mértékű állami beavatkozásnak, amilyen most folyik Magyarországon, semmi köze a jobboldalisághoz. A jobboldali politikának nem ilyen a profilja.”

 

Erről is olvashat az interjúban:
• Mi a közepes jövedelem csapdája, és hogy lehet kikerülni belőle?
• Milyen gazdaságpolitikát hozna az ellenzék győzelme?
• Miért jó Orbánéknak a Fudan Egyetem és a kínai hitel?

A teljes interjút a Magyar Hang május 21-én megjelent 2021/21. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!