
Sokkolta a belga fővárost, hogy 12 éves kisfiút gázolt halálra üldözés közben egy rendőrautó. A fiút minden bizonnyal azért akarták megállítani, mert Belgiumban 16 éves kor alatt nem lehet elektromos rollerrel közlekedni, ő viszont – megijedve a felelősségre vonástól – megpróbált elmenekülni. Az eset után tüntetéseket tartottak az aránytalan rendőri fellépés ellen, még zajlik az ügyben vizsgálat.
Néhány nappal 12. születésnapja előtt, június 2-án, délután hat előtt ütötte el a rendőrautó Fabiant, aki elektromos rollerével haladt át a Ganshoren városrészben lévő Elisabeth parkon, a Koekelberg-bazilika közelében. Bár a mentők megpróbálták újraéleszteni a fiút, később a kórházban meghalt. A nyomozás kezdeti megállapításai arra utalnak, hogy a rendőrök közel a parkhoz megpróbálták megállítani Fabiant, ő azonban elmenekült. Az ellenőrzés oka minden bizonnyal az lett volna, hogy Belgiumban 16 év alatt nem lehet elektromos rollerrel közlekedni, sőt vannak olyan hírek is, melyek szerint ketten voltak a járművön, a másik fiú azonban leugrott és elszaladt. Fabian a rollerrel ráadásul a járdán közlekedett, ami szintén tilos.
Hogy ezt követően pontosan mi történt, azt remélhetőleg a vizsgálatok kiderítik. A rendőrautó üldözőbe vette a fiút, aki az ellenőrzés helyszínéhez nagyon közeli parkba hajtott be, a rendőrautó pedig utána. Az első közlések szerint az autó hozzáért a roller hátuljához, így esett el Fabian, mások azonban azt mondják, hogy a rendőrök áthajtottak a kisfiún. Az eset pontos körülményeinek megállapítására szakértőt rendeltek ki, a halál pontos okát pedig egy igazságügyi orvos fogja megállapítani.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!