Halottnak a csók: vizet engedtek a Velencei-tóba

Halottnak a csók: vizet engedtek a Velencei-tóba

A Velencei-tó a gárdonyi Holdfény strandnál (Fotó: Grimm Balázs/Magyar Hang)

Úgy töltött a vízügy öt napon át vizet a Pátkai-víztározóból a Velencei-tóba, hogy nem töltött bele vizet. Pedig a tó partján járó-kelő emberek látni vélték a vízszint emelkedését. Ennél is rosszabb hír, hogy a vízpótlás vizsgálati eredményei alapján harmadik legnagyobb természetes tavunk vízpótlása nem kezdhető meg, mivel az nagy kockázatot jelent a tó vízminőségére és élővilágára. Riport.

– Hogy mennyi víz ment a tóba? Semennyi. Nulla – nyilatkozta a Magyar Hangnak a Velencei-tó állapotáról Horányi Tibor környezetvédelmi mérnök, az Alba Natura Civil Alapítvány vezetője. Először is a Zámolyi-víztározó vizét engedték át a Pátkaiba. Az a terv, hogy előbbi vizét teljesen leengedik október végéig, illetve első ütemben addig, amíg le lehet halászni a tározóban lévő halakat. Pátkáról öt napig ment a vízeresztés, fontos megjegyezni, hogy nem a Velencei-tavat töltötték, hanem eresztették a Pátkai tározó vizét, tesztüzemben – mondta a szakember. Ennek részeként megnézik, le lehet-e engedni a tározó vizét. Az már biztos, hogy teljesen nem, mert nem nyitható ki teljesen a zsilip.

Ha Zámolyt leürítették, akkor azt el lehet(ne) kezdeni kotorni, megemelni a partvédő falat, rehabilitációt végezni, de erre nincsen pénz. A rehabilitációval szemben szerintünk most az történik, hogy annyi vizet engednek le a Pátkai-víztározóból, amennyiért a horgászok még nem kezdenek komolyan zúgolódni, és ezt a mennyiséget visszapótolják Zámolyi-tározóból. Mi ezt feltételezzük – jelezte Horányi. 

Erről is olvashat a cikkben:
• Mennyi vizet engedtek a tóba?
• A civilek szerint mikor ad pénzt a kormány a tó megmentésére?
• Segített-e az eső a tó vízszintjén?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!