Az emberiség a természet ellen háborúzik, és a természet mindig nagyobb erővel és egyre dühösebben vág vissza – fogalmazott António Guterres ENSZ-főtitkár a New York-i Columbia Egyetemen tartott beszédében december elején. – Véget kell vetni a Föld kifosztásnak, és el kell kezdenünk a gyógyítást – mondta a portugál diplomata a Meteorológiai Világszervezet (WMO) 2020- ra vonatkozó klímajelentésére utalva, hiszen „a bolygó számára nincs vakcina.”
2019-ben még az északi sarkkörnél tomboló pokoli nyárral kellett rémisztgetni a klímaváltozásra liberális összeesküvésként legyintő szkeptikusokat, a tavalyi év azonban tett róla, hogy elhagyhassuk a hatásvadász fordulatokat. A koronavírus-járványnál nincs szükség erősebb bizonyítékra: az ember természetre gyakorolt hatása pusztító, a fékevesztett növekedés pedig öngyilkos stratégia. Hiába zajlik azonban a szemünk előtt a saját önmagunk általi felszámolásunk, a tavasszal még optimista előrejelzésekre – amelyek szerint a vírus majd növelheti a tudatosságot – rácáfolt az őszi második hullám: az emberiség aligha tanul a pandémiából.
A WMO említett jelentése alapján a járvány miatti korlátozások ellenére is tovább nőtt a légkörben az üvegházhatású gázok koncentrációja. A lassan magunk mögött hagyott évtized a mérések kezdete óta a legmelegebb dekád lesz, 2020 a három legforróbb év egyike, csak Európát tekintve pedig az idei év minden eddigi rekordot megdönt. Kontinensünkön az átlaghőmérséklet fél fokkal lett magasabb, mint a 2019 januárja és novembere között regisztrált.
Mindezek fényében nehezen tűnik tarthatónak a 2015-ös párizsi klímaegyezmény vállalása, hogy az iparosodás előtti mértékhez képest 1,5 Celsius-fokon belül tartsuk a felmelegedést. A WMO becslése alapján ezt a szintet már az elkövetkező öt évben meg fogja haladni az átlaghőmérséklet. Ez pedig már rövid távon is katasztrófához vezethet, különösen az alacsonyan fekvő, tengerhez közeli területeken.
És bár tavaly az egészségügyi ellátórendszer elsősorban a pandémiával küzdött, az éghajlatváltozás tragikus következményeként a jövőben fel kell készülni rá, hogy az extrém időjárás állítja majd hatalmas kihívás elé a kórházakat. A Lancet orvostudományi folyóirat éves jelentése szerint a 65 felettiek körében 54 százalékkal nőtt a hőség miatt bekövetkezett halálesetek száma az elmúlt húsz évben. Ha pedig a hőmérséklet folyamatos emelkedéséhez világszerte egyre szennyezettebb levegő is társul, a kombináció még sokkal rémisztőbbnek mutatkozik.
Az éghajlatváltozás hátborzongató jeleként követhettük végig a 2020 eleji ausztráliai bozóttüzeket, amelyek március közepéig közel 19 millió hektáron tomboltak, megközelítőleg 3 milliárd gerinces élőhelyét érintve, több mint 60 ezer koala pusztult el, vagy sérült meg súlyosan. A füst a 11 ezer kilométerre fekvő Chilét és Argentínát is elérte, a számítások szerint csak január elejéig több mint 300 millió tonna szén-dioxid került a légkörbe a bozóttüzek következtében. Nem volt megnyugtatóbb a helyzet Dél-Amerikában sem, ahol a tavalyelőtt nagy nemzetközi felháborodást kiváltó erdőirtást követően 2020-ban még drámaibb ütemben folytatódott az esőerdők pusztulása. Csak szeptemberben több mint 30 ezer tüzet regisztráltak az Amazonas vidékén. És ugyancsak tüzek pusztítottak Szibériában, ahol az átlagnál 5 fokkal volt magasabb a hőmérséklet, ennek köszönhetően pedig a szokásosnál lényegesen mélyebben is olvadásnak indult a permafroszt, vagyis az örökké fagyott talajréteg, ahonnan a metánon és szén-dioxidon túl számos kevésbé barátságos kórokozó is kiszabadulhat.
Az emberre is veszélyes patogének azonban nem csak a mélyből támadnak, a tudósok a koronavírus-járvány tanulságait összegezve figyelmeztettek, hogy rengeteg ma még ismeretlen vírus vár arra, hogy az állatokról az emberre ugorjon. – Már most fel kell készülnünk rá, hogy rövid időn belül újabb járványokra számíthatunk – fogalmazott a Magyar Hangnak április (vagyis az első hullám) közepén Ürge-Vorsatz Diána fizikus-klímakutató. – A természetrombolás, a biológiai sokféleség drámai csökkenése, az éghajlatváltozás, a globalizáció, az urbanizáció és a tömegturizmus miatt minden eddiginél jobban ki vagyunk téve ennek a veszélynek.
Miután az évtizedekig kongatott vészharangokra kevesen figyeltek fel, és az elmúlt két évtizedben kötött klímamegállapodások vállalásai rendre irreálisnak bizonyulnak, megelőzés helyett immár elsősorban alkalmazkodásról beszélhetünk az éghajlatváltozás és az ökológiai válság kapcsán. Ha már elkerülni nem tudjuk, tanuljunk meg együtt élni a szélsőséges helyzettel.
Mivel a felmelegedés hatásai szempontjából Magyarország az Európai Unió egyik legsérülékenyebb országa, a felkészülés módja és mértéke számunkra különösen fontos. Azt már tudjuk, hogy mire számíthatunk: szélsőséges időjárásra, aránytalanul eloszló csapadékra, elmosódott évszakokra, egyre nagyobb forróságra és aszályra. A kérdés inkább az, hogy az ország felkészült-e a kihívásokra.
A magyar mezőgazdaság szempontjából nem az emelkedő hőmérséklet, hanem a csapadék aránytalan eloszlása jelent igen nagy problémát. A talajnak van ugyan vízraktározó képessége, az intenzív csapadékkal azonban nem tud mit kezdeni, ezért fontos a vízvisszatartás kérdése, vagyis hogy mennyit lehet megőrizni a csapadékból. Magyarországon ugyanakkor az alkalmazkodó mezőgazdaság helyett az iparszerű növénytermesztés dominál, amely nem lesz képes megbirkózni az éghajlatváltozás hatásaival.
És ezen a kormányzati intézkedések sem segítettek az elmúlt években, hiszen a gazdasági szempontok rendre felülírták a környezeti szempontokat, ez a filozófia azonban hosszú távon jelentős mértékű gazdasági károkhoz vezethet. Mindeközben Magyarország vízmérlege negatív: több víz folyik ki az országból, mint amennyit folyóink a határokon túlról ideszállítanak. A vízveszteségünk évről évre hatalmas mértékű: 6 km3 -rel több távozik tőlünk, mint amennyi érkezik.
– Ez olyan, mintha a Balatont évente közel háromszor teljesen leürítenénk – nyilatkozta a Magyar Hangnak júniusban Kajner Péter, az ELTE Társadalomtudományi Kara oktatója, és a WWF Magyarország Élő Folyók program szakértője. – Vízgazdálkodásunk ma az árvízi víztöbbletet, belvizeket azonnal elvezeti, a szárazsággal azonban nem nagyon tud mit kezdeni. Ez a rendszer kiszárítja az országot. A mezőgazdaságban évi százmilliárdos nagyságrendű kárt is okozhat az aszály, de a vízhiányt az ipar és a lakossági vízellátás is megérzi.
A magyar kormány 2020 elején váratlanul zöldre váltott. És amilyen hirtelen fordultak szembe saját magukkal, annyira tűnik hitelesnek az új irány. Orbán Viktor tavaly januárban úgy fogalmazott, Magyarország a klímabajnokság élmezőnyéhez tartozik, majd hozzátette, nem szükségszerű az összeomlás a Kárpát-medencében, hiszen itt még a legkedvezőtlenebb klímaváltozás esetén is képesek leszünk fenntartani a magyarok életét.
A miniszterelnök optimizmusát keserűen cáfolta a koronavírus-járvány. Kiderült, hogy a hangzatos szlogenek mögött egy kizsigerelt, elavult és forráshiányos rendszer bújik meg, amely kizárólag az egészségügyi dolgozók kitartásának, és a társadalom – változó mértékű – fegyelmezettségének köszönhetően nem omlott össze. És ha nem tesznek semmit, a következő években ennél csak nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie az országnak.
Márpedig úgy tűnik, nem sokat tesznek, amit meg tesznek, az nehezen egyeztethető össze a zöld fordulattal. Tavasszal a járvány okozta veszélyhelyzetre hivatkozva különleges gazdasági övezetté nyilvánították a gödi Samsung-gyár területét, kiszakítva egy jókora részt a településből. Úgy söprik el az útból a környezetért és a helyi lakosságért aggódó civileket és szakembereket, mintha nem is a magyar választókat, hanem a dél-koreai multinacionális vállalat érdekeit képviselnék.
Holott a világ egyik legnagyobb – és az igényeknek megfelelően folyamatosan bővülő – akkumulátorgyára nagy környezeti terhelést jelent, és közel sem veszélytelen a település lakóira nézve. Az akkumulátorgyártás egyik legfőbb alapanyaga az elektrolit, amelynek robbanásakor, illetve égés hatására mérgező hidrogén-fluorid gáz képződik, amely belélegezve halálos is lehet. Ez vélhetően kevéssé nyugtatja meg a gyártól néhány száz méterre lakó helyieket. A létesítményből naponta kiáramló 15 ezer köbméternyi szennyvíz pedig ennél jóval nagyobb területre lehet hatással, hiszen alaposan leterheli a váci szennyvíztisztítót, és a helyi civilek szerint félő, hogy egy része nem megfelelően tisztítva kerül majd a Dunába.
És ha egyszer már bevált a recept, miért is változtatnának rajta? Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szeptember elején jelentette be, hogy Sóskúton egy másik dél-koreai cég elektrolit előállítására alkalmas gyárat épít, a második ütemben pedig veszélyeshulladék-újrahasznosítót is létesítenek. Ahogy Gödön, úgy Sóskúton, valamint a gyárhoz még közelebb eső Tárnokon is a lakosság teljes kizárásával döntöttek a beruházásról.
Orbán Viktor fennkölt gondolatához visszacsatolva, egyre magabiztosabban jelenthetjük ki, hogy a nagy klímabajnokság eldőlni látszik, globálisan és lokálisan egyaránt. Ennek a versenynek azonban a miniszterelnök üzenetével ellentétben nincs élmezőnye, csak kieső zónája, így nyerni sem lehet, csak minél csúnyább vereséget szenvedni.
