Sem dialektika, sem retorika

Sokszor idéztük már a régi Magyar Nemzet vezércikkeinek jelmondatát, amelyet Bocskai István nyomán Bibó István is fontosnak tartott: „a dolgot őt magát nézzük”. A mondatot persze értették és értelmezték sokféleképpen, az eredeti pedig így szólt: „sem az dialektikához, sem az rhetorikához nem tudunk, a dolgot őt magát nézzük, csak a mi nemzetünk javát és magunk megmaradását”. A marxizmus-leninizmus egyeduralmán szerencsére túl vagyunk, de a dialektikának van egy ősibb, egyben aktuálisabb jelentése. A görög filozófiában így nevezték, amikor valaki az igazságot a másik fél érvelésének ellentmondásaira való rámutatás útján akarja kideríteni.

Ez már önmagában vitatható módszer, de sajnos sokszor még idáig sem jutunk el. Jellemzőbb, hogy sokaknak elég a másik fél személyének diszkreditálása ahhoz, hogy egy ügyről véleményt formáljanak. A közösségi médiát felütve erről kifejezetten pontos képet kaphatunk. Tény persze, hogy a kontextus mindig fontos. Ma viszont túlzottan is bevetté vált, hogy bármilyen sztori merül fel, mindig elsősorban azt nézzük, hogy ki teszi azt elénk. Legyen szó szexuális visszaélésről, korrupcióról, hangfelvételekről vagy bármilyen politikai akcióról, mi aszerint értékeljük, hogy ki követi el azokat kivel szemben. Amelyik térfélen pedig a nekünk szimpatikusakat találjuk, oda állunk mi is. Az, aki alapvetően nem kedveli Ábrahám Róbertet (illetve a politikai oldalát), minden szexuális visszaéléssel kapcsolatos ügyet, amit ő nyilvánosságra hoz, egy kalap alá vesz, lejárató akciónak ítél. Szinte már nem is foglalkoztatja az: mi van, ha a vádak valóban igazak? Aki Magyar Péterrel ellenszenvezik, az kapva kap minden alkalmon, amikor a Tisza Párt elnökét lehet támadni.